Az új életünk

Bréking! Ha Péter a répafőzelék miatt apasági tesztet kért, akkor én a sütőtök miatt anyaságit is!!! Balázs megette a sütőtököt. Aztán hol megette, hol nem, de a lényeg: répa, sütőtök kipipálva.

Viszont a kis hamisnak nem kell a gyümölcs a tápszer után. Először azt hittem, túl gyorsan jön a cumiból a cucc, azért nem eszi, le is cseréltem a cumit, de azt meg nekünk kellett összenyomni, annyira pici volt rajta a lyuk - aztán rájöttem, hogy a tápszer egy picit kesernyés (idézem a dobozt: így "nem befolyásolja a szopási kedvet") és nyilván nem kell neki az édes barack vagy szilva után kesernyés tápszer. Szóval a régi cumit eltettem. Mivel még mindig nem voltunk túl jól, két hét után sem, ezért nem mentünk sehova és senki nem jött hozzánk sem.

A kellemes tavaszban elromlott a mosógépünk, az is nagyszerű volt, Péter megpróbálta megcsinálni, de mint kiderült, olyan hibát sikerült vele előcsalogatni, amire a szerelő is csak vakarta a fejét. (Aztán végül meg tudták csinálni, csak nem volt biztos, hogy nem kell hirtelen vennünk egy tuti mosógépet is.)

Azon a hétvégén érett meg az elhatározás is: bár nagyon utálom, én futni fogok. Ez az egyetlen dolog, amit lehet a gyerekkel-babakocsival együtt is, a futócipőn kívül (mivel a spinninges cuccok jók rám, illetve jók futáshoz is) nem igényel anyagi ráfordítást, a legközelebbi parkban van egy 800 m-es futócsík is, szóval eszményi a helyzet. Azt leszámítva persze, hogy u-tá-lok futni! Meg azt, hogy mivel 300.000-, Ft körül van egy futós babakocsi, ezért a sima kocsival fogok futni. Nyilván nem rosszabb, mintha csak sétálnánk, sőt, a csík teljesen egyenletes, szóval még nem is rázom annyira Balázst, mintha csak a járdán toligatnám.

Hétfőn vettem egy pár futócipőt (ezüst és pink, tuti csajos, az én színeim!!!), nagyon kényelmesen alápárnázott, elfér benne az átlagtól szélesebb lábfejem is, tudom mozgatni benne az ujjaimat, tartja a talpamat, kényelmes. Kár, hogy ez az új kínzóeszközöm.

A múlt hét volt a 3. hét, hogy Balázs nem aludta át az éjszakát, teljesen készen vagyunk Péterapaférjjel. Ennek ellenére én kedden felöltöztem, futósba és futottam 3 kört. Otthon néztem csak meg, milyen hosszú a csík - 800 méter, azaz kezdetnek 20 perc alatt teljesítettem 2,4 km-t. Azt hittem, kiköpöm a tüdőmet, de megcsináltam. Igaz, hogy 3-4 alkalommal megálltam közben, de egy órával utána is szakadt rólam a víz! Aztán szépen lassan összeraktam, hogy van rajtam hat és fél kiló, meg a ruha még legalább 2-3, Balázs több mint 8 kiló, meg a ruha, a "szkafander" (bélelt overáll), a kocsi - összesen vagy 14-15 kg. Szóval ha spinningre megyek, nem kell ekkora súlyt mozgatnom. Zabáltam is utána szinte egész nap! Amúgy azt hittem, milyen könnyű tologatni a babakocsit - a nagy fenét!!! 15 kiló az 15 kiló! Csak én ebbe eddig bele sem gondoltam. Úgyhogy gyorsan meg is beszéltem Péterrel, hogy majd reggel, amíg ő nem indul dolgozni, illetve este akarok majd járni, persze kocsival oda meg vissza, hogy gyors legyen, mert így csak nyugdíjas-reumás-csiga tempóban tudok futni és nem az a cél, hogy megpusztuljak bele. Péter támogat mindenben, mondta, hogy jó, csak persze meg kell várni, hogy tényleg kitavaszodjon, meg nyár legyen, mert mínuszokban nem jó futni, félek, hogy beteg leszek (megint).

Szerdán megint voltunk futni - miközben Balázs hétfő este óta a fronttal együttjáró heti rendes ámokfutását kivitelezte. A mi jó alvó babánk elfelejtette, hogyan is kell, hogyan is lehet átaludni az éjszakát. Plusz nyűgös volt, semmi nem volt jó neki, hol jókedvű volt, hol nyivákolt, de a "legjobb" (anyát az idegösszeomlás szélére sodró) produkció az, amikor a nevetés csap át sírásba és fordítva. Tudtuk, hogy visszatér a tél, tudtuk, hogy extra szar idő lesz, tudtuk, hogy szinte minden nap kettős fronthatás érvényesül, de ezzzzzzz... Kritikán aluli volt. Mi meg csak egyre jobban kimerültünk, pihenésről szó sem lehetett!

Balázs közben megkóstolta és megszerette a szilvát is, a sütőtököt viszont hol ette, hol meg nem, így visszatértem a répához vele. Almát és krumplit nem mertem neki adni, még mindig nem, nem hiányzik a hasfájás. Így sem aludta át az éjszakát, úgyhogy visszatértünk a tuti módszerhez (jelzem, mindezt közel 3 hét nemalvás után): betekertük Balázst a takarójába, hogy ne tudjon kalimpálni a kezeivel és úgy raktuk le. Ponty. Így valamivel nyugodtabb volt, de még mindig nem leltünk rá a tuti módszerre... (Ha így folytatjuk, egyszercsak annyira zombik leszünk, hogy meg is fogunk valakit harapni!!!)

Csütörtökről péntekre Balázst másfél órányi próbálkozás után betettem magunk közé az ágyba. Ez azért nagyon jó, mert így senki nem alszik - Balázs játszani akarna a párnánkkal, takarónkkal, a rajta lévő mintákkal, a hajammal, fülemmel, az apja karjának szőrével (szokta is húzkodni, jáááájjjj), illetve én az ágy szélén kuporogva félálomban tengődöm csak és várom a reggelt, ami szintén nem jó, mert Balázs ilyenkor nyűgös, kialvatlan, rossz napjai vannak. Két óra huzavona és minden házi praktika végére elaludt, majd húsz perc múlva, hajnali öt tájban arra ébredtem, hogy a kis ökle a - nyitott - számban landolt. Nálam tapasztaltabb szülők nem röhögnek! Ő nem ébredt fel rá, én viszont igen, aztán gyorsan át is költöztettem őt az ágyába.

Mentségére mondom, hogy ez volt a március 14-17-i hóviharos, hófogságos hétvége, amit sokan sokáig fognak emlegetni. Nem csodálom, hogy kicsikénket így megviselte az idióta időjárás, az óriási szél - csak kóvályogtunk mi is pénteken egyébként. Szó sem lehetett arról, hogy Balázzsal kimenjünk a szüleimhez, az udvarukon másfél méteres hótorlasz is volt (a szél elég idióta építész), szóval az akkor közel 3 hetes szobafogságunk folytatódott.

Szombaton Péter szüleinél voltunk, mindenki élvezte, Balázsnak ott még viszonylag jó napja volt. Én fél ötkor elindultam vásárolni - outlet és ikea, szerelmes lettem a Benetton cuccokba, annyira édesek! Ha van éppen méret Balázsra a 70 %-os kupacban, akkor nagyon jól is járunk vele. A kislányruhák valami haláliak, a kissrác holmik vagányak. Eddig nem is néztem, de mostantól tuti rajongó lettem! Balázs nem lány, nagyon sajnáltam, de vettem pár nagyon édes harisnyát a barátok és rokonok kislányainak. Nem tudtam otthagyni a szürke alapon fehér szívecskés mintásat, de a szürke alapon vajszínű pöttyöset sem. Persze magamnak semmit nem kaptam, de legalább megvettem a fürdőszoba polcot is, hogy Balázs ne tudja magára rántani majd a mosógép tetején lévő kosarakat, ha állni / járni tanul. Költöznek a kosarak a mosógép fölé. Balázsnak és Péternek viszont nem telt ilyen jól a délután, Balázs nagyon nyűgös volt, az időjárásra gyanakodtunk. Sűrűn ébredt éjjel, én azt hittem, már beájulok a kiságyba mellé. Nem tudtam, hogy az időjárás vagy a mozgásfejlődés miatt van-e, vagy esetleg beteg lesz a lelkem, ugyanis sűrűn tüsszögött, illetve szemvillanás alatt dobja át magát hátról hasra. Néha vissza is, de egyelőre még csak jobb oldalra csinálja.

Vasárnap, 17-én a szüleimnél voltunk ketten, nagyon tetszett a dolog, volt egy kis szusszanás a hétben. Balázs napközben megint elbűvölő volt, de amikor hazaértünk és felébredt, átcsapott minden horrorba; sírt, feszengett, a fejét rázta (jajjneeeeee!!!, ez a középfül gyulladás első jele!!!). Aztán fürdetés előtt kakált egy isteneset, ami kimarta a popóját. Fürdés és vacsi után alig lehetett elaltatni - és akkor jött az ötlet, hogy bekenem az ínyét zsibbasztóval. Kettő perc alatt megnyugodott és el is aludt. Az ölemben. Amitől az én derekam és az életem is már totál készen van, négy hét után nem vicces, hogy a gyereket nagy lendülettel rázni és ringatni kell, a kettő műveletet lehetőleg egyszerre végezve.

Hétfőn sokat olvastam a fogzásról és ráleltem a Viburcol nevű homeopátiás kúpra, ami komplex szer, azaz több minden is van benne. Napi 2-t lehetne neki adni, mi este adunk egyet és vártuk a csodát. Azt olvastam, hogy 3-4 napig erősödhetnek a tünetek (igen, ez így volt), majd fokozatosan megszűnik a nyugtalanság. Balázs ugyanis pillog kifelé a kiságyból sokat, illetve félálomban gagyog, megpróbál felülni, a rácson zörög, nyúlkál arrafelé, ahol este a játékát hagyta, de a szemét csukva tartja. Bevallom, az esetek nagy részében csak úgy tudjuk elaltatni, hogy maga mellé tesszük a kis kezeit és úgy bugyoláljuk be a takaróba, amire nem vagyunk büszkék. De 4 hét nemalvás után az embernek nincsenek illúziói, se elvei, akkor már csak a túlélésre hajt.

Kedden és szerdán futottam is, szerdán pedig elkezdtem jóformán szénhidrátmentesen táplálkozni, Zsuzsi barátnőm példáján felbuzdulva. Jó, hogy együtt csináljuk a dolgokat, minden este megírjuk egymásnak, ki mit evett, illetve mit sportolt. Kedd este be is vásároltam alaposan, szerdán indult a kúra. Ennek hála újra főzök, kénytelen vagyok, hiszen nócukor, nóliszt, nóédesség, nózsír (max. olivaolaj), tehát semmi tészta, semmi rendelős kaja... 

A minősíthetetlen időjárás miatt viszont nem futottam kint, szombaton el kellett mennem terembe futni, mert visszatért a tél. Nem hittük el, persze Balázs mindezt fogzós-frontos nyekergéssel hálálta meg.

Továbbra sem aludt éjszaka, mi meg egyre lejjebb csúsztunk a lejtőn. A mélypont szombat volt, amikor is a szüleimnél aludtunk. Én aznap voltam először életemben edzőteremben, futópadon futni - baromi jólesett, hiányzott a mozgás már! 35 perc, 4100 méter. IGEN! Látszik, hogy nem kocsival futok, mondta Kata barátnőm. Balázs közben Péterrel volt, és nem tudom, hogy az éjszakai nemalvások miatt, vagy miért, de aludt közel másfél órát a babakocsiban. (Zárójelben üvöltve jegyzem meg: NEKEM MIÉRT NEM ALSZIK SOHA ENNYIT DÉLBEN?!) Hiába a futás, a közelgő relax-nap (Balázst a nagyszülők dajkálják), annnnnnyira fáradt voltam, hogy amikor láttam egy csomag spórolós áruházas fültisztító pálcikát a mosógépen, azt hittem rá, hogy túró. Megfogtam és be akartam rakni a hűtőbe. Fel sem tűnt, hogy 1. aznap nem voltam vásárolni. 2. ha órák óta ott van, nem a hűtőben a helye, hanem a kukában, feltéve, ha rá tudok ugrani, amikor elmászna és 3. mi a lótúrót keresne a mosógépen?!

Szóval a szüleimnél 23-ról 24-re eléggé rossz volt az éjszakánk. Nem tudom, hogy a fogzás, az időjárás, a mozgásfejlődés, a nem megszokott környezet vagy a picit melegebb szoba miatt nem tudott-e aludni, de apukám elringatta őt kilenc óra magasságában. Fél tíz felé - apa is hadd élje ki magát és biztos, ami biztos alapokon - letettük. Pár perc múlva felébredt, kémlelt és közel egy óra volt elaltatni, de a végén lekötöztem a kezeit megint, lekapcsoltam a villanyt és lefeküdtem, nem keltem fel mellé többet. El is aludt. Viszont ha hússzor nem ébredt fel, akkor egyszer sem, a végén pedig olyan nyolctól elaltathatatlanul fentvolt. Anyukám örömmel vállalta a felvigyázást, mi meg próbáltunk még egy órát aludni. Hát, senkinek nem kívánom...

Balázs mindeközben vigyori, vidám, általában vigyorogva ébred 20 perc után is, van humorérzéke és egyre jobb, kacag, huncut, állandóan jár keze-lába, kalimpál és nagyon szépen fogja a dolgait. Kellett neki vennem vékony rágókát, mert a hűtőrágóka nem fér be a pici szájába és nagyon szépen át is adogatja egyik kezéből a másikba a kis játékait. Imádom, édes, cukorfalat, értelmes. Gyönyörűen eszik már kanállal (körtét, szilvát, barackot, sütőtököt, cukkínit és répát), rájött, hogy nyitnia kell a kis száját, hogy hogyan egye le a kanálról az ételt és hogy hogyan ne tolja ki a kis nyelvével. Cukorpofa, tényleg. És ahogy kacagni tud, istenem! (Ilyennek álmodtam meg egyébként, a szőke-göndör fürtöket leszámítva: huncutnak, vigyorinak, kacagósnak és örökmozgónak.) Hason is mindent a szájába tud tömni és próbálkozik már a kúszással. Nem erőltetjük, sőt, de félig már felül hasizomból és keménykötésű kis legényke. Vasárnap 8480 (!!!) gramm volt. De továbbra sem hájas, csak a combikái és a kis karjai, meg a kézfeje, nagyon tündéri! Egyébként meg óóóóriási tenyere van, magához képest és széles a mellkasa, meg úgy valahogy az egész gyerek, de a legkevésbé sem hájas. És kezd kockás lenni a hasa, de ahogy lestük, csupa izom az egész poronty. (Elfogult elsőgyerekes szülők jellemzését olvashattuk...)

A Viburcoltól viszont rendeződtek a napi alvásai - vagy a mozgásfejlődés miatt, mert egy szempillantás alatt hátról hasra vágja magát, erőlködés és nyöszörgés nélkül kihúzza a kezeit maga alól és ennyi, már nyúl is a játékok után -, megint háromszor alszik és ha szerencsém van, többet is, mint fél óra. Az éjszakai alvások még mindig nem rendeződtek viszont és kezdem tanácstalanul nézni, ahogy az életünk széthullik. Kialvatlanul nem lehet semmit sem csinálni. És persze ezt fejeli meg a kb. kétnaponta érkező kettős fronthatásos hiszti. Remélem, valami most már történni fog, mert a végünket járjuk...