Nagyon régen nem írtam már... Konkrétan másfél hónapja. Nos, ez alatt az idő alatt túllendültünk a kánikulán szerencsére, Balázs ismét alszik éjjel és nem ébred reggel hatkor, utánoz, önállóan jár, ha akar, eszik darabosat, huncutkodik, mutatja, hogyan telefonálunk (há a hálló helyett), megismeri a családtagokat, csajozik, egész nap magyaráz a saját szavaival (hááá, dededej, tetete, he, eh, pffff, rrrrűűűű, gihhh, bbbbbááá). A bát egyébként mintha a de helyett használná, meg nyomatékosításra.
Újra bukik néha, amit végképp nem tudok hova tenni és talán megint fogzik, de akkora erő van benne, hogy ketten nem tudtuk őt lefogni apaférjjel, hogy bekukkantsunk a szájába. Megvettük az első pár kinti cipőjét is, bentre a bőrtalpú nagyon nagy találmány, azt nem veszi le a lábáról, a csúszásgátlós zoknit viszont azonnal. Nagy dilemma volt, mert amit ajánlottak, az nagyon drága lett volna és ugye nem tudtuk, mennyire fog akarni kint is mászkálni, tehát nem adtam volna 10-15 ezer forintot egy olyan dologért, amit lehet, csak két hétig használ, kétnaponta tíz percre és következő szezonra kinövi. Aztán ugrott be az outlet. A nyertes egy királykék, velúr, tépőzáras adidas cipőcske lett, 4500 pénzért. Nem mindegy. Ráadásul az adidas babacipőket úgy gyártják, hogy a talpbélés könnyen kijön és ahhoz lehet hozzámérni a baba lábát, hogy jó-e rá. Megvan a sarka helye, bejelölték, hol kell lennie az ujjának, nagyon praktikus találmány. (A következő cipője decathlonos lesz tavasszal, azt is kinéztem már, annak sokkal puhább a talpa, mint a sportcipőnek.)
És akkor 11 és fél hónaposan, szeptember 29-én eljutottunk oda, hogy szeretne már csak egyszer aludni napközben (még ez is jó, mert anyukám szerint én egyéves korom után egyszer sem aludtam délután), bár ezt már egy-két hete próbálgatja, szóval alakíthatom át a napirendjét. Az tanácsolták, húzzam el a délelőtti fektetés idejét, nekünk az akkor dél-fél egy lesz, és akkor állítólag hosszabban is fog aludni, meg nem is lesz nyűgös a korábbi alvás időpontjában késő délután, de este mégis le lehet majd tenni. Vannak kétségeim, de mivel errefelé kell haladni, ezért ma elkezdtük a később letevést. Mondjuk Balázs már annyira nagy, hogy ha álmos, kéri az alvós maciját és lefekszik a földre, oldalra fordul, dünnyög magának és elalszik. Bár még nem próbáltam, de tudom, hogy aludna, ha hagynám. Azóta sokat nyűgös, hol dagadt a pofija, hol lemegy, hol jól van, hol sír látszólagos ok nélkül, hol alszik, hol nem alszik (és sajnos éjjel nem alszik), a hasmenése csütörtök óta csak átmenetileg javult, úgyhogy holnap délután megint Esztergom és dr. Bense Tamás. Biztos kap megint egy valag vitamint, lehet, lesz ínykaparás is, de ezt a sírást, amiről tudom, hogy nem tudok rajta, neki segíteni, nem szeretném többet hallani. Hosszú tízpercek alatt nyugszik meg és aztán csak hüppög a karomban, utána már azt sem, csak kapkodja a levegőt és néz rám nagy szemekkel, mintha kérne, hogy segítsek, simogatom, ringatom, de jó lenne ennél többet is tenni.
Tegnap voltunk vásárolni délután - Balázst csak letettük a kis cipőcskéjében és bóklászott a sorok között, nagyon kis édes volt. Nagyon büszkék vagyunk rá, és hihetetlen, hogy ennyire erős, fejlett, okos kis legényke lett. Lassan egy éves, készülünk a születésnapjára, tervezünk, szervezünk, gondolkozunk. Nem hittem volna az első hetek, hónapok kilátástalanságában, hogy valaha is kacagni fog a gyermekünk (hogy egyáltalán én fogok tudni nevetni megint), hogy lesznek átaludt éjszakáink, hogy járni fog Balázs, kommunikálni velünk, hogy átölel és puszit ad, ha éppen kedve van, hogy azt fogja enni, amit mi, hogy lefogyok (bár még van tennivaló magammal is), hogy lesznek közös családi programok, hogy nem fogok naponta kétszer sterilizálni, hanem csak lemondóan sóhajtok, ha megint megrágta a gyerek a futócipőmet...
Próbáljuk, próbálom Balázst szóra bírni, néha egy-egy ismételésből értelmes magyar szavakat hoz össze, a neeejjjneeejjninnnniből múltkor például egy egészen tiszta néni lett. Mondom neki, Balázs, mondjad, hogy néni. "Nnnnnyaaaaaa nnnnnnyyyyyyyyya. Nyanya."
