Tudom, tudom, eltűntünk.
Köszönhető ez annak, hogy Balázzsal aktív az élet, hogy készülni kellett karácsonyra, hogy futottam, diétáztam, sokat aludtam Balázzsal napközben, szerveztünk, terveztünk, főztem, sütöttem, továbbképzéseken voltam és így tovább. Ja, meg amennyit csak lehetett, bandáztunk a szomszéd Balázsékkal.
Mert bizony, kisBalázsnak lett egy nagyon jó barátja, aki szintén Balázs, három hónappal idősebb a mi Bogyónknál. Együtt szoktunk sétálni, rossz idő esetén pedig egymás négy falát nézzük, ahogy a kismamák szokták.
A tervek szerint december 14-én Balázs a szüleimnél lett volna és mi meg koncertre mentünk volna vidékre - de annyit nem aludt szegénykém a fogai miatt, hogy én mondtam, már odafelé a kocsiban elaludnék. Ehelyett volt karácsonyi vásár, forraltborozás, pihenés, hűtőtakarítás, maradék ajándékok bevásárlása és Balázsért menés. Bár hiányzott a manónk, de jó is volt nélküle. Másfél havonta ezt egyébként receptre írnám fel a gyakorló szülőknek... És végre aludtunk vagy kilenc órát összefüggően!!! Éljenéljenéljen! És együtt reggeliztünk egy kávézóban, a nyaralásokat leszámítva még ilyet sem csináltunk sose Péterrel.
Szóval Balázs a fogai miatt nem aludt túl sokat, aztán a karácsony előtti hétvégére beteg lett, még jó, hogy mentünk épp a szüleimhez és el tudtam vinni őt szombat este a magánorvoshoz. Aztán másnap 37,9 lett a hőmérséklete, még a gyógyszer sem vitte le, vasárnap este vissza a dokihoz. Hétfőn egy nagyon betegnek kinéző kismanót hoztam haza Péternek, ez volt ugye 23-a.
24-én egész nap a konyhában voltam, és többek között azért voltunk a szüleimnél, hogy Péter is intézhesse a dolgait, hogy én csomagolhassak ajándékokat, hogy süssek - ez utóbbi csak részben sikerült, mert egész vasárnap délután Balázst szórakoztattuk, hogy tudjunk vinni pisimintát az orvosnak. Advent utolsó vasárnapját másképp is el tudtam volna képzelni.
Na meg a 24-ét is: hol Balázs körül ugráltunk mindketten, hol a konyhában.Etetés, vitaminok, homeós szerek, orrszívás, ángyombütyke, ünnepi vacsora. Balázs amúgy mintha tudta volna, hogy gyerekként az ajándékok a legfontosabbak: alig tudta végigülni a vacsorát, nagy vásott volt, én meg kétségbeesett. Semmi nem kellett neki, pedig uzsonna-idő volt, mindent kiköpött, ledobált, tekergőzött, ment volna le. Hihetetlen volt. Viszont az ajándékainak nagyon örült, a ruháknak, a könyveknek és az óriásdömpernek is. Azóta is napjában több órát is elvan a dömperrel, csak legyen, aki tolja őt.
Viszont végig a betegség volt előtérben az ünnepek alatt, amit 25-re én is elkaptam, 25-én estétől 28-án napközbenig fájt a fejem - nagyon jó volt így utazni, pakolni, rokonozni, meg még egy osztálytalálkozón is részt venni. (Az egyébként nagyon jó volt, de a fejfájás nélkül még sokkal jobb lett volna!)
A szilveszterünk matiné-szilveszter volt szomszéd Balázséknál, hat felnőtt és 3 kisfiú társaságában, de nagyon jó volt. Mi mondjuk későn értünk oda, bár rendesen kelteni kellett Balázst 3 óra után, ködös-trutyis idő volt, nem csodálom, de aztán annyira túlpörgött, hogy este még a fürdetést is kihagytuk és az óriási tűzijátékozás-petárdázás ellenére kicsit fészkelődve aludt reggel 8-ig.
Aztán ma meg bekeményített: hajnali 3-tól csaknem 6-ig kukorékolt, még panadollal sem nyugodott meg, nagyon sajnáltam őt is - és magunkat is megint. Volt másfél hét kihagyás a nemalvásban, most meg kezdjük újra... Aztán negyed 10-kor úgy ébresztettem, hogy ne csússzon el nagyon a napirendünk. Nem szeretem őt ébresztgetni, főleg, amikor olyan édesen-ájultan-elszántan alszik, de el kellett kezdeni a napunkat.
Egyébként nagyon ügyes, szalad, guggol, lábujjhegyen és hátrafelé is jár, a relaxfotelbe felmászva két lábbal ugrál - nyilván segít még neki a fotel rugózása - és miután egyszer magára szakította a függönyt, hajlandó volt megtanulni azt is, hogyan mászunk fel a kisszékre és azt is, hogyan jutunk le róla biztonsággal. Az egyszerűbb utasításokat - fogd meg és vidd oda apának, menjünk a konyhába, mossunk kezet, tegyük a kockákat a dobozba - megérti és lelkesen segít. A házimunkában is, múltkor leszedett a szárítóról két boxeralsót és törölgette velük a hűtőt. Aztán meg a porronggyal több mint fél órán át a radiátor 30 négyzetcentis darabját. Nagy segítség. Be is rámol a mosógépbe: az ajtaját gondosan behajtja és mivel homorú az ajtó, ezért oda rámol be. Még jó, hogy megnéztem, mielőtt bekapcsoltam. Próbál beszélni is, az ny betű nem barátja, néha csak aját mond, nem anyát, apa helyett ada van, meg eppppa, meg hapa, de próbálkozik. A labda volt már bda is, meg böbbö, meg dabba meg babba meg babbabba. Azt hittem, könnyeben fog menni neki a beszédtanulás, de tévedtem. Novemberben pár napig mondogatta, hogy vauvau, leszokott arról is aztán gyorsan, meg arról is, hogy csettegjen a nyelvével, ahogy a paci megy. Egyébként pedig ektivizünk egész nap: ő mutogat, én meg kiszolgálom őfelségét. Szóval kommunikál, de ki kell találnom, mit szeretne. Nem aggódom, mert fiú és mert 10 és fél hós kora óta jár, majd megtanul beszélni is.
Mivel nagyon barátkozós, jártunk vele családi napköziben, meg megnéztük a bölcsődét is, de mégsem adjuk be sehova. A családi napközi jó lett volna, de nem is mehetett volna minden hétköznap délelőtt, kötelező lett volna ott reggeliznie (a péntek sütis nap, kakaóstekerccsel és kakaóval - MIVAN?!?!?!?!), kötelező foglalkozásokkal és rendelt ebéddel. Kérdeztem, odaadják-e a pürét, főzeléket, amit én viszek neki - de nem. Gondoltam, ha félnapi ellátásért kifizetek közel 70 ezer Ft-ot, akkor ennél rugalmasabbak lehetnének - de nem. Merthogy akkor a többi is olyat akar enni. És mibe telik mondjuk ugyanúgy megetetni Balázst külön, mint ahogy átpelenkázzák őket, szintén külön, egyesével?! De nem szóltam semmit, csak megköszöntem a lehetőséget és pár nap múlva megírtam, hogy mégsem megyünk.
