Az új életünk

Balázs verziója: Persze, hogy kacagok, mert anya egyszemélyes cirkusz. (Anya: Anya egyszemélyes zombi-cirkusz.) Anya bekapcsolja a gőzös sterilizálót úgy, hogy nem tesz bele vizet. Majd rábámul a vízzel teli adagolóra és elmélázik, hogy az mit keres ott, ha most lett kész a... Francba! Vicces, hogy anya ilyeneket mond, megnyomja az r betűt, nekem meg az nagyon tetszik, nevetek, sőt, kacagok rá. Anya elfelejt tápszernek való vizet melegíteni, meg lemérni etetés előtt és aztán furcsán csillognak a szemei. Vagy elkezd röhögni és akkor nevetek vele én is, pedig éééééhes vagyok, vagy anya sírva fakad, hüppög meg szipog, de én azon is kacagok, mert az olyan vicces. Szokta anya énekelni nekem még a Háromlábú kisszéket (Anya: örök hála a Kalákának és a Pelikán c. albumuknak), aaaaaz milyen jóóóóóóóó!, nagyokat lehet rajta nevetni és mosolyogni.

Aztán ha sokat mosolygok, anya olyanokat mond, hogy nagyon szeret meg hogy szép vagyok és összevissza puszil, amire viszont fintorogni szoktam.

Anya verziója: Ha a múlt hét katasztrófa volt, akkor erre szavak sincsenek. Épp csak kezdtünk volna megnyugodni, a hétfő este megint hasfájós volt, de már kezdünk immunisak lenni az üvöltésre. Mondjuk nekem egy kicsit jobb volt, mert voltam spiningen (külön poszt itt: http://kisbalazzsal.blog.hu/2013/01/11/kilok_943), de a lényegen nem változtat: Balázs nem alszik. Kedden reggel Balázs a visszaaltatás után hangosan nevetett a cumija alatt. Azt szoktam hallani, hogy cuppan egyet a cumi, mert mosolyog, de most nevetett. Meg kellett volna zabálni, imádom ilyenkor, de ugye végre aludtunk. Kedden hála istennek egy picit többet aludt, havazott sokat este, lehet, amiatt. Mindegy is volt, csak élveztem, hogy nyugi van.

Szerda hajnal. Zombiságunk okozója. Balázs négykor ébred, nem éhes, hasa fáj, cumi ki-be, ki-be, ki-be. Péter maga mellé fektette, de még úgy sem akart aludni. Hatkor már azért kiabált, mert éhes volt. Megetettem, nagy nehezen elaltattam és aludt tízig. Tádááá! El is hiszem, hogy kidőlt az éjszakai kukorékolástól. Csak az a baj, hogy mi is. Sétáltunk egy nagy kört a Kopaszi gáton, Balázs végig aludt, én meg azon gondolkoztam, hogy talán még soha életemben nem voltam ilyen fáradt és kimerült. Negyed háromkor megint evett, játszottunk, ölben elaludt, majd három perc után a kiságyban felébredt. Húsz perc altatást követett öt perc alvás. (Nem vagyok közgazdász, sem matematikus, de: nem érte meg!) A hatos etetés után meg élénk volt, aludni az istennek sem akart volna. Nagyon mókás volt, valakinek folyamatosan lennie kellett vele, illetve olyan fél kilenc felé (9-től meg fürdetünk) ölben megint elaludt, meg megint sokat fájt a pocakja. Alig várom, hogy 3 hónapos legyen, amikor is állítólag vége lesz a fájásnak egy csapásra. Szóval az, hogy Balázs csak éjjel alszik, meg dél körül, séta közben, az azért nagyon megvisel. Olyan, mintha három műszakban, megszakítás nélkül gondozónő lennék valami mini-bölcsődében. Jó, persze, de legalább éjjel alszik, ennek nagyon örülök. Csak azt érzem, hogy a Duracell-nyusziságom kezd odalenni. Majd olyan 10-15 év múlva kipihenem magam. Hihi. Szóval az, hogy másfél-két órát bír ébren lenni két etetés között, az nagyon nem igaz rá sajnos. Legalábbis most.

Elárulom - ősanyák ne olvassanak tovább -, hogy úgy este hat-hét felé már azért elfogy a türelmem és addigra minden nap szívből megutálom az iciripiciri kismacskát, az ökreit, Bóbitát, hogy apa mosdik és anya főz (lehet, új dalokat és meséket kéne tanulnom), sőt, azt is, hogy deügyesvaaaaagy,ezttecsinálodakiskezeiddeeeeeel,bizooooooony!

Ami viszont kárpótol: a legtöbb alkalommal, amikor Balázs délelőttönként magától ébred, mosolyogva ébred. Sőt, ő mosolyog rám elsőnek. És kacag. Óóóó, hogy kacag, ha valami tetszik neki! Cifrázza keményen, gurgulázik, jár keze-lába, öröm hallgatni is! Viszont fél a fényképezőgéptől, ha meglátja, elkomorodik, tányérnyira nyitja a szemét és mereven bámulja, de nem mosolyog sem rá, sem bele. Úgyhogy sem mosolygós fotónk, sem kacagós videónk nincsen.

És beszélget is. Az eőőőő meg az ááááááóóó jót jelent. A gíííí-ből viszont balhé lesz. (Nem a Totya mondta, de nagy balhé van mindig belőle: a gíííí a nemtetszés jele, komoly hanghatás kíséri és kézzel csapkodás, meg fintorgás.) Sőt, a grrrrrrrr is tetszik neki, szigorúan torokban nyállal buborékolva, hosszan és ráadásul aközben még vigyorogni is tud.

Remélem, egyszer vége a frontoknak pár napra, pár napon belül, mert kezd embert próbáló lenni Balázs sűrű váltása, nyűgössége, nemalvása, mocorgása egész éjjel és az össze-vissza napirend.