16:9 - november 20., szerda - Az új életünk

16:9 - november 20., szerda

2013.11.27. 13:44 - KisVirag

A mi színes, szagos, szélesvásznú életünk a gyerekkel. Ha nagyon akar valamit, akkor dolby surroundban, természetesen.

Viccen kívül: az első szám az eltelt éjszakák száma. A második azon éjszakák száma, amikor Balázzsal legalább egy órát, illetve inkább órákat fentvoltunk.

A durva csak az, hogy akinek nincsen pénze / lehetősége a homeós szerekre, magándokira, útiköltségre, fájdalomcsillapítóra, fogínykenegetőre, kalciumra, vitaminokra, annak a gyereke a fogzás okán éjjel-nappal üvölt és sosem alszik?!

Tudom, nem vagyunk egyformák - vagy nem egyformán kimerültek, kedves kismamatársak -, de engem ez az órákon át tartó altatni próbálás nagyon megvisel. Leginkább az, hogy látom Balázson, fájdalmai vannak: aludna, el is pilled pár másodpercre, de aztán kipattannak a kis szemei, nyöszörög, nyűglődik, forgolódik, dobálja magát és néha még sír is. Meg persze csapkod, hiszen elmondani nem tudja, hogy anya, apa, megzeberedek, úúúgy fájnak a fogaim. Az ínyem. Vagy mi ez itt. A fogzás állítólag nyilalló fájdalommal jár - el is tudom képzelni -, és tipikusan úgy is viselkedik Balázs, mint akinek nagyon fáj a feje / foga. Nagyon sajnálom őt és tudom, nem azért csinálja, hogy minket bosszantson ezzel, hanem nem tud mást, nem tud aludni a fájdalomtól, sokszor még gyógyszerrel sem.

A legjobb egy háromórás etap után volt: Péter kérdezte, amikor látta, mindjárt én is felsírok, átvegye-e a Manót, mondtam, ja. Aztán megkérdezte, hogyan próbáltam altatni. Mondom ölben, mellettem, ágyban, állva, ülve, simizve, dúdolva, rázva, ringatva, énekelve, mesélve, suttogva, hangosabban, töknyugton és ezek minden elképzelhető kombinációjában. Persze neki elaludt öt perc alatt, bár gondolom, hogy addigra kimerült őfelsége és azért zuhant álomba.

Szóval most ekörül forog minden. Péter dolgozni jár emellé - nem is értem, hogyan -, én meg délben, amikor Balázs újabban 2-3 órákat alszik, szintén lefekszem. Nem érdekel senki és semmi, megyek én is aludni. De persze ez nem pótol semmit. Kezdek immunis lenni a kávéra is, bár szeretem a tejeskávét, iszom rendületlenül továbbra is, csak semmi hatása nincs rám. Főleg azért sem, mert a korábbi, nyugodtan leülök - hiszen a gyerek nem tud kijönni hozzám, mert még icipici és a későbbi, még nem tud annyira erőszakosan kiabálni, hogy mindig rá kelljen figyelnem - és megiszom dolog már nem működik. Ha nincs az etetőszékben, cuppog és mutogat és a nadrágomat / harisnyámat rángatja, hogy ééééééééééééééniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiskéééééééééééééééééreeeeeeeeeeeeek, de naaaaaaaaaaaaa, legalább a kanalaaaaaaaaaaaaat aaaaaaaaaaaaaaaddodaaaaaaaaaaaaaaaa (avagy ada ada addda aaaaaaddddddddaaaaa), ha pedig az etetőszékben van, akkor höhöhöhőőőőzik, mutogat fixen a kanálra, amíg oda nem adom neki és fel nem szedem, amikor hangos csattanással földhöz vágja a megszerzett szajrét.

Na, akkor bemutatom életünk megrontóit. A 4 alsó és a négy felső metszők régóta kintvannak már. Jön a négy kisőrlő és egy szemfog, a kisőrlőkből a külső élek már kintvannak - kár, hogy ebből még fejenként három van nekik, bár három fognál már egy-egy további csücsök is kibújt.

Mivel a rágás is fájdalmas ilyenkor, visszáálltunk a püréevésre, kivéve a kekszet és a sajtot, meg néha a vajaskenyeret-kiflit, illetve mindent, amit apa-anya esznek, mert az minden ada ada ada, de azonnal, egészben!

Napközben nem annyira feltűnő a fogzás, talán egy lehelletnyit nyűgösebb Bogyónk, kevésbé érdeklik őt a játékok, folyton menne, mintha az előző helyen hagyhatná a fájdalmát. Sokat játszom vele, magyarázok neki, próbálom a figyelmét elterelni és sokat van megint kézben is - de nem tehetek semmit ellene.

Ismét összebújva altatjuk őt, délben és este is és persze amióta kinőtte a babakocsit az alváshoz, csak a kiságyban hajlandó aludni. Nekem legalább van alibim semmit tenni az alvása idején, mert ugye nem akarom őt felkelteni a takarítással, főzéssel stb.

Nő, fejlődik, tündéri, édes - és erőszakos. Tudom, hogy a legtöbb frusztráció és erőszakosság azért van benne, mert korlátai vannak a kis lényének, plusz még mi is korlátozzuk (neveljük) őt, ráadásul még beszélni sem tud (megkönnyítené vele mindenki dolgát pedig), de akkor is meg tudok rettenni attól, milyen pontosan és milyen erővel képes akár az én arcomba is csapni. Ha meg tudom akadályozni, megfogom a kezét, elmondom neki, hogy nem szabad, ez rossz, anyának fáj, de van, amikor - főleg a fáradtság miatt - elbambulok és püff, kaptam is már egyet a szemem közé. Tudom, fiú, ezt is megmondták sokan, számítani kellett, lehetett erre (is).

A beszédfejlődése, nos, átlagos fiús, pedig én nem vagyok csöndben, egész nap csicsergek neki. (Lehet, ez a baj, hiszen a folyamatos tévénézés is gátolja a beszédfejlődést. Hihi.) Egyszer, pár hete, volt hajlandó huncut mosollyal kimondani a lámpára, hogy aaaaampaaa, de azóta se semmi. Másnap kimondta, hogy vauvau, aztán napokig minden vauvau volt - most meg nem mondja -, viszont amióta a bari bee-ee-ee-ből megtanulta, hogy eee-eee-eee, azóta minden állat eee-eee-eee. De se anya, se apa, se mama, csak dádidá, meg ada ada, meg aaaa, meg eh, meg őh és mostanában a nnnnnnna. Ez néha olyan, mintha nnnnnnnne lenne (a nemből), néha meg akkor használja, amikor végre megkap valamit / megteszünk neki valamit, amit kért: nnnnna, ez is megvan. Meg kell zabálni olyankor.

Ölelget minket és puszit ad, nagyon kis édes. A fiúknak pacsit ad - voltunk ortopédián vele, egy csomó gyerek volt a gyerekorvosi váróban -, a lányokat, főleg a kisebbeket, simogatja. A szomszéd Balázsnak a babakocsiban fogja a kezét, meg próbálja ölelgetni. Ja, ortopédiailag okés a gyerek, ezt mondjuk gondoltam.

A hozzátáplálás megrekedt a nyár végi szinten, mert azóta mindig volt hasmenés, megfázás, fogzás és ezek kombinációja is, ugye akkor nem ad új ételt az ember a gyerekének. Szóval se borsó, se padlizsán, se káposzta, se narancs, se mandarin - lassan pedig már csak ez lesz friss gyümölcs -, én meg csak állok és pislogok, hogy ha főzök, akkor olyat, ami Balázsnak zöldséges-húsos, apának laktató és nekem meg diétás. (És akkor főzök háromfélét, de legalábbis kettőt.) A helyzetet nehezíti, hogy Balázs a paradicsomos cuccokat hol megeszi, hol nem, a kenyérrel és a kiflivel pedig ugyanígy bánik.

Bogyó nő, mint a gomba, a ruháin hétről hétre látom. Plusz egyik nap még nem éri el a mosógép tetejét, a másik nap meg már igen. Az egyik nap még csak szenved a franciaágy mellett, hogy fel akar rá mászni, másnap simán felmászik rá.

Viszont nagyon értelmes, okos, ügyes, próbál a maga módján segíteni is és ha nem huncut vagy nyűgös vagy hisztis, fantasztikus kis társaság.

Bárkivel elvan órákon át, úgy is, hogy sem apa, sem anya nincs vele, ez azért megkönnyíti a mi életünket is. A babakocsit egyre kevésbé szereti, viszont anélkül nem lehet haladni, mert nem lehet tudni, mikor fárad el, meg persze nem arra akar menni, amerre kéne. És nem is olyan tempóban. Tegnap úgy zarándokoltunk el a zöldségeshez, hogy a szomszéd kismama tolta a saját gyerekét a saját kocsijukban, meg a mi üres kocsinkat, én meg Balázst vezetgettem az overáll kapucnijánál fogva. Aztán Balázs folyton visszaszaladt hozzájuk, úgyhogy a végén úgy sétáltunk, hogy Balázs tolta a saját kocsiját, meg én is a mi kocsinkat. Persze az sem volt túl eredményes, amikor visszaraktam a kocsiba, akkor meg reklamált.

Amióta bejött a hűvösebb idő és reggel később világosodik, 3/4 8-ig alszik kb. - ezt kiböjtöltük, mert nyáron még hétvégén is hat-fél hétkor ébredni vele emberkínzás volt, bár gyanítom, jövő nyáron megint kevesebb alvás lesz. Dél körül alszik el 2-3 órára, utána kap ebédet és mostanában délelőtt és délután is sétálunk egyet. Délelőtt bevásárolni is jobb, mert akkor kevesebben vannak. Délután pedig a szomszéd Balázsékkal sétálunk. Most még számottevő a 3 hónap korkülönbség a két huncut manó között, de pár év múlva nagy haverok lehetnek.

Ja, és egyre huncutabb a gyermekünk. Múltkor megfogta a bakancsát, amikor sétálni mentünk volna és elbújt az ajtó mögé kuncogni. Ha nem rázza a nevetés hangosan, észre sem veszem, hol van. (Azért meg is ijedtem, na.) Máskor meg, ha elunja a benti játékot, hozza a sapiját meg a bakancsát és püföli a bejárati ajtót, miután felfeszegetni nem tudta, hogy menjünk ki.

Azt hiszem, kezdem egyre inkább élvezni a Balázzsal töltött időt. Már nem aggódom folyamatosan, hogy mi lesz, ha valami nem lesz tökéletes, hogy mi lesz, ha valamit nem csinál meg időre (a beszédet leszámítva kb. mindent idő előtt csinál), és nagyon jó érzés látni, mennyire társasági lény (tudom, ezzel is szerencsénk volt), mennyire lekenyerez mindenkit. Nem aggódom az étkezésén sem - főleg most, hogy megint mindent turmixolok neki, ez van - és azon sem, hogy néha az ölemben alszik el. Fájdalmai vannak a fogai miatt, épp most szoktassam rá a kiságyban egyedül elalvásra?! Én is utálok egyedül elaludni (főleg azért, mert ha Péter beér mellém, felébredek rá), de egyedül aludni is utálok.

Lassan érkezik a karácsony is, azt is elkezdtük tervezni-szervezni. Egyelőre nem tudom, mit hozzon Balázsnak a mi jézuskánk (hogy ne legyen ciki, a többi ötletemet már ellőttem a rokonságnak) és vannak még, akikkel szintén tanácstalan vagyok. De kiötlöm, ha Balázs fogai nem jönnek ki egy héten belül, elég sok időm lesz éjjel is gondolkozni rajta.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kisbalazzsal.blog.hu/api/trackback/id/tr95660663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az új életünk

Az új életünk

Keresés

Friss topikok

Címkék

Blogajánló

Archívum

Feedek

Egyéb