Az új életünk

Csütörtökön tehát almareszelőt kellett keríteni. A hipermarketben nem volt, eszembe jutott, hogy van egy százforintos, vagy egy eurós, vagy milyen bolt pár megállónyira, onnét már a bababolt sincs messze. Én üveget akartam, de az nem volt a bababoltban, a műanyag 700,- Ft. A másikban a klasszik, amilyet gyerekkoromban is lehetett kapni, feleennyi volt, de szükséghelyzetben az ember lánya nem válogat. Betéptünk a százas boltba, kérdezem van-e, van, műanyag, igen, hoztak nekem egyet, kellett, megveszem, de előtte kérdeztem, "hogyé' adják". 190,- Ft, de épp fizetett egy idősebb hölgy, azt hittem, neki mondják. Beállok a sorba, erre mondja nekem is a csajszi, hogy 190,- Ft. Nem vagyok a saját zsebem ellensége, de reflexből nyomtam egy lottóreklámos mennyit, de a százkilencven már előbb is nekem szólt. A bababoltban ránézésre ugyanez (eléggé elbaltázott formája van, nincs kiöntője és szögletes - gondolom, gyermektelen pasi tervezte gyermekes nőknek, avagy: kiskanállal hogy szeded ki a pépet a sarkokból??? és hogy öntöd ki a tartalmát kistányérba,hogy újabba almákat reszelj, ha egy fél alma nem elég a magzatodnak???), szóval ugyanez a szar héccá forint!!! Mindegy, van almareszelőnk, Balázs nagyfiú!!!

Pénteken egész nap izgatott voltam, almaaaaaaaa, Balázs meg addig nem nyugodott, amíg a félliteres vizesbögrémet oda nem adtam neki, meg nem foghatta a fülét, rendesen, ahogy tőlem látta és össze nem nyalogathatta kívülről. Csapvizet azért nem adnék még neki. Egyébként is ki szokta nézni a tányérunkról a kaját újabban, gondoltam, akkor megérett az almázásra.

Szigorúan öt kanállal kapott csak, ahhoz képest, hogy most evett ilyet először, nem is lett sokkal nagyobb Maszat, mint előtte volt. Almázás után összepakoltam és relaxálós nagyszülő (nekem szülő) látogatásra indultunk kettesben Balázzsal. Kitavaszodott, jól éreztem én, mert mindenki, aki egész télen nem vezetett, kimerészkedett az útra, 35-tel meg 60-nal battyogtak előttünk, rém idegesítő volt!!! Valahogy kiértünk, és én élveztem, hogy nem egész nap én foglalkozom Manóval.

Balázs kezd félni az idegenektől - az eddig egyszer látott barátnőmtől konkrétan biggyesztős sírásba kezdett, pedig tényleg szépen mosolygott Bea. Vicces volt nekünk, Balázst meg alig tudtam megnyugtatni. Ezt azért egy kicsit később kéne csak előadnia, mármint az idegenektől félést.

Szombaton úgy jöttünk haza, hogy nem aludt el azonnal a kocsiban, csak valahol félúton, pislogott nagy riadt szemekkel a sötétbe, úgyhogy amikor épp nem kellett váltanom, foghatta az egyik ujjamat, szorította is. Ilyenkor aztán nem bánok éjszakázást, kimerültséget, pluszkilókat, csak csendben sírok meghatódottságomban, egyedül, befelé, hogy senki ne nézzen hülyének.

(Láttunk egy balesetet is, előttünk három autó ment egymásba - szerencsénk volt, mert amíg világosban a teszetoszák szötymörögtek, sötétedés után a kivagyik rajzottak ki és a kanyargós Solymár-Hűvösvölgy-Moszkva tér útvonalon akarták az egész sort megelőzni, aminek az elején egy-egy rokonoknál felejtődött teszetosza kecmergett. Idegesítő volt, de 8-10 autót úgysem tudok megelőzni azon az úton, szóval nem is kezdek bele. Mások belekezdtek és ez volt a mázlim, mivel láttam, hogy idióták, jó nagy követési távolságot tartottam. Hallottam a tompa csattanást, majd még kettőt. Tükör, fék, elakadásjelző, kormány. Én egyébként láttam már, hogy sor elején lévő be fog kanyarodni balra, tehát teljesen meg fog állni, a mögötte jövő is megállt, de a 3. és a 4. autó nem. A 3. kapott elölről-hátulról, nem volt vicces. Egy kicsit ottmaradtam én is, de a három kocsiból összesen vagy tíz, morcos arcú pasi szállt ki, szóval nagygázzal elhajtottam akkor. Nem akartam tanúskodni sem a baleset, sem a súlyos testi sértés ügyében.)

Vasárnap Balázs kapott fél adag almát tízóraira, kis édes volt, nem is kente össze magát annyira, mint számítottam rá. Ügyes volt, bár sokáig tartott a művelet. A maradékot én ettem meg, finom volt, bár már el is felejtettem, pontosan milyen is ez. Voltunk sétálni egy nagy kört az öbölben, én közben forraltboroztam (nyomokban felfedezni véltem a régi életemet). Balázzsal délután elszabadult a pokol. Csak kézben volt el, ha egyáltalán, sírt, feszengett, tekergette magát, szemmel láthatóan rosszul volt. Arra gondoltam, itt a fogzás, de aztán kiderült: az alma megfogta a hasát. Miután sikerült produkálnia a pelusba fürdés előtt, bepótolta az egész aznapi vigyorgást szerencsére.

(Kiegészítő infó és azóta már mellékes is, de én eléggé felhúztam magam rajta, hogy a hasfogást eddig csak egy barátnőm mondta - de se az orvosok, se a védőnők, pedig állítólag eléggé általános jelenség. Baromi dühös voltam, mert múltidéző volt a vasárnap délután, a hasfájós kezdeti hetekre emlékeztetett, de persze most nem tudtuk, hogy az a baj... Szóval nem értem, miért kell ezt a rohadt almát erőltetni, vagy miért nem mondják, hogy a levével kell kezdeni szigorúan!!!)

Aztán kiderült, úgy kellett volna neki adnom, hogy először csak a levét, két napig mondjuk, utána magát a pürét. Olvastam azt is, főzve jobb, úgy nem bántja a kis pocakokat, hétfőn és kedden főzve kapta, barackot pedig szerdán először lé formájában. Egyébként nem értem, miért kell az őszibarack lébe és pürébe cukrot tenni (nem találtunk cukor nélkülit), de van olyan gyártó, aminek még a szilvájában is cukor van!!! A lé jobban bejött neki, mint a püré, úgy vettem észre, bár csütörtökön fogta és a poharat, amiben már csak kb. 8 ml lé volt, kiütötte a kezemből. Dejóóóóóóóó! Azóta tudom: 8 ml őszilé elég arra, hogy beterítse a fél konyhát, két és fél szék lábait, az asztal mind a négy lábát, a hátizsákomat, a hűtőt, a zsugorfóliázott babavizeket és az asztalt is.

A többi pürét is majd úgy fogom adni Kukacnak (ez a legújabb beceneve Balázsnak, mert annyira tekereg, izeg-mozog, a fejét kicsavarja, félig majdnem át is fordul bele), hogy először jól felhígítom babavízzel és azt kapja. Nyilván nem tudok most sütőtököt szerezni lének (bár pürének sem, és ha mégis, akkor sem tudok vele mit kezdeni, mert sem Péter, sem én nem esszük meg), se semmilyen más zöldséget. Marad a bébiétel, azt meg csak hígítani tudom. A semminél mondjuk jobb és most már ezt is tudom.

Én 9-e óta délután 4 után nem eszem. Semmit. Gyümölcsöt se. Lement vele gyorsan egy kiló, aztán visszajött fél, majd megint fél, és megint lement egy. Nyamvadt kilók, hü-lyét-ka-pok-tő-lük!!! Nem tudom, mi a baj, vagy miért, vagy mit kéne másképp csinálnom. A baba-mama tornát is végezzük Balázzsal, most már élvezi, vigyorog közben, tetszik neki, de még az sem elég. Éhes szoktam lenni, de nem érdekel, kibírom. Inspirál a régi ruhatáram. Olyan szép ruháim vannak!!! Hordani akarom őket megint!!! (De hogy az éhezéssel két hét alatt egy kiló ment csak le, azt nem éri!!!)

Csütörtökön a lé feltakarítása után elmentünk cukormentes őszibarackot keresni, de nem kaptunk. Gyors ebédet követően eltéptünk a gyerekorvoshoz, mert Balázsra várt két újabb oltás. Pentaxim (a régi DiPerTe feljavítva még két másik betegséggel, ne kérdezzétek, foggggalmam sincs), meg a Prevenar (valamelyik -coccus) ismétlése. Oda is értünk negyed 3 előtt, épp senki nem volt ott, úgyhogy be is hívtak minket. Bent vetkőztünk, beszélgettünk, Balázs fel akart ülni. Megmérték - igaz, ebéd után volt, de 8040 gramm a csöppségünk és a védőnő mérése szerint 64,5 cm. Szerintünk meg 66,5, mi is megmértük péntek este. Balázs magától átfordult hasról hátra a dokinőnek - vicces volt, mert előtte épp azt magyarázta a dokinő, hogy ha át is fordul, az még nem tudatos, aztán Balázs bemutatta, hogy nála pedig deeee, ha akarja. Röhögtem, hogy épp olyan, mint a vigyorgás másfél hónapja: idegenek előtt műveli, anyának nem.

Balázs igazi kis hős volt, a második szúrás után nyikkant csak meg, de hamar abba is hagyta a visítást, amint felemeltem. Ha skubizhat, akkor semmi baja nincsen. Persze énekeltem neki a Háromlábú kisszéket megint, jól eltúlozva, túlhangsúlyozva, úgyhogy rámfigyelt. Édes volt amúgy. Hazafelé elaludt a kocsiban, nem is keltettem fel, aludt majdnem egy órát, és utána is nyomott volt.

Várt rám aznap este még két nagy kihívás: beadni a homeopátiás bogyókat Balázsnak és egyedül megfürdetni. Életemben először. (Tapasztalt olvasók nem röhögnek!) Balázs ugye még nem ül egyedül, fogni kell egy kézzel, a másikkal fürdetni, a harmadikkal meg kéne pakolgatni a kis testrészeit, a negyedikkel meg adni magamnak a fürdetőt és a sampont - de megoldottam! Baromi büszke voltam magamra, meg nagyon kimerült, de akkor is! A homeós oldatnak a felét kiköpte a szentem, de nem mertem neki másikat adni, mert ki tudja, mennyi volt a kijövő oldat és mennyi a nyála. Ugyanis rettenetesen nyáladzik a drága mostanában, el sem hinném, ha valaki mesélné. Durva, amit művel. 3-4 előke, illetve felső / nap fogyasztása van a nyáladzás miatt, én meg nem győzök mosni. Az előkét ugyanis Izgága Főuraság előszeretettel tépi le magáról, fordítja a háta felé, gyűri be a tokája alá, a nyála meg kicsorog mellette a felsőjére, vagy a kezeit nyálazza össze és azzal keni össze magát elég rendesen, de tény: akármit is csinálok vele, tiszta nyál állandóan a ruhája. (Otthonka-anyagból kéne neki rugdalózót varrni, hihi.)

Pénteken leszakadt a hó és Balázsnak hőemelkedése volt, gondolom, az oltástól. Péter beteg lett, persze dolgozni volt, de hazajött és magától lefeküdt azonnal, plusz neocitránt ivott, amit amúgy úgy kell beletukmálnom, mintha valami óvodás csoporttal alkudoznék arról, hogy egyék meg a répafőzeléket. De most megitta magától, innét gondoltam, hogy nagy a baj. És így indultunk neki a február 23-24-i hétvégének.