Az új életünk

Az alábbi egy régebbi bejegyzés, csak eddig nem volt időm közzétenni - december 10-től 18-ig fogja össze a történteket.

Szóval. Nem volt túl sok időm írni, sőt, semennyi sem, mert inkább Balázzsal játszottam, vagy sétáltunk, vagy volt itt valaki, vagy más elfoglaltságom volt.

Balázs most már sztenderden három és fél óránként eszik, ami azért jó, mert több idő marad játszani, sétálni, elmenni ügyet intézni, orvoshoz, védőnőhöz, bárhova. Sokkal jobban is érzem így magam. És szerintem ő is, de megint ne szaladjunk ennyire előre.

Kedden jártam baba-mama tornán, ami igazából aerobic volt. A baj az én térdfájásom volt, aminek utána is jártam, és állítólag, főleg császárosoknál, maradhat vissza gyulladás a szervezetben. Ahogy a neten olvasgattam, én a térdfájással még igazából olcsón megúsztam, mert lehetne emellé boka-, csukló- és mindenféle más ízületi fájdalmam is. Akkor inkább csak leülni meg felállni ne tudjak. Gyógyírként komplex B vitaminkészítményt javasoltak, meg vala mi homeós szert, de nem nagyon szeretnék a homeopátiával kísérletezni most. Majd meg kell kérdeznem oltáskor, azt szedhetek-e. (Már semmit nem merek hátsó gondolatok nélkül lenyelni, amióta azt olvastam, hogy a citrusfélék meg tudják változtatni a tej ízét és nem minden gyereknek ízlik utána. De basszus, akkor almán kívül mást nem is ehetek? Se aprómagvas, se csonthéjas gyümölcsök, nagyszerű! Se citrusfélék! És a szicíliai kismamák vajon mit esznek? Vagy a spanyolok? Évente kétszer érik a narancs!) Úgyhogy a torna a térdfájás miatt ugrott. Majd jövőre, vagy ha elmúlik. Volt, akinek hat-nyolc hónapig is fájt.

Kiesett a csütörtöki karácsonyi vásár is, a másik kisfiú orvosnál volt akkor épp, nyilván az előrébb való, mint kockára fagyni a Vörösmarty téren. Lehet, hogy ha jobb idő lesz, akkor Balázzsal kettesben kimegyünk, mert engem azért érdekel, szeretnék egy kis hangulatot magamba varázsolni. Neki mindegy, hol sétálunk, mivel általában alszik édesdeden a séták közben, nekem meg jót tenne. Lelkileg. (Anyagilag nem hiszem.)

És ez a másik: az OEP elmehet a fenébe. Amilyen jófejek voltak, amikor személyesen bent voltam, meg azóta is, kedd délután kaptam egy levelet, hogy szünetel az ellátásom. Mondom: mivan?!  Szerdán remegve hívtam őket, hogy mit rontottam el - semmit, ők rontották el. Felveszik a panaszomat és hét munkanapon belül elintézik. Jövő héten telefonáljak. Mondtam, az egy dolog, hogy nem kapok pénzt, megoldjuk, mert meg kell oldani. De nem kapok igazolást sem a bkv-bérlethez (képzeljétek, van kismama-bérlet, csak igazolni kell, hogy anyasággal kapcsolatos ellátásban részesülök és hogy budapesti lakos vagyok, és diákáron kapok bérletet), szóval duplán rosszul érint a dolog. Kedvem lenne amúgy megcibálni az illetékes ügyintézőt, mert két dolgot is figyelmen kívül hagyott, amikor kiküldte a levelet. Konkrétan nem nézte meg az előzményeket, csak tájékoztatott, hogy akkor én nem kapok ellátást. Nacccerű! Úgyhogy még azon gondolkozom, megkérem, utalja már át a fizetését addig, amíg kapok ellátást és vegyen már egy bkv-bérletet nekem! Tényleg szavaim sincsenek, hogy milyen dühös és csalódott vagyok!

Szombaton elrohantam reggel az etetés felénél (tápszerrel Péter is boldogul) készülődni, majd vettem még melegítőt magamnak, az alábbi forgatókönyv szerint: Áruházba berohan, gatyát futva megkeres, próbafülkében villámgyorsan magára rángat (nincs firgés-forgás tükör előtt, hogy nem is olyan nagy a fenekem benne, meg jól áll, meg végre elég hosszú, meg hűűű, de jó, hogy ott feszül, még látszanak a spinninges lábaim és nincs ötletelés, a színe mihez passzol, nincs ujjongás, hogy az M-es is elég!), keres még egy másik színűt belőle, pénztárhoz rohan, fizet, futva távozik. 10-kor nyit az outlet, nyitásra estem ki oda is, szinte senki nem volt, így kell ezt csinálni két héttel karácsony előtt, tádá! Merthogy Balázsnak kellett vennem még kisharisnyákat, de a céundában 1.300,- Ft volt egy darab. Az outletben meg 300,- Ft darabja. Nem mindegy. Fel is hívtam őket, van-e, mert szülés előtt voltam kint, akkor négy darab csokibarnát sikerült szerezni. Volt, félre is rakattam, hoztam még másnak is, de ott sem tudtam semmit megnézni, tiszta rohanás volt az egész. Pedig szívesen böngésztem volna kötött pulcsikat, vagy karácsonyi mintás zoknikat (nem tudom, miért, de szeretem őket!). Háromnegyed 11-kor már két saroknyira voltam, amikor hívott Péter, hogy Balázs nagyon éhes, messze vagyok-e még. Be sem álltam, csak rohantam be, kaput se zártam be és addig Péter már kezdte is átpelenkázni a fiunkat.

Csak azért írtam le ilyen részletesen, mert persze, ez a dolgom, de kicsit rosszul esik, amikor ezt hallva mindenki úgy van vele, hogy akkor nekem rengeteg szabadidőm van! Valahogy nem így képzelem el a karácsony előtti shoppingot, akár kötelező körről (mint most), akár ajándékról, akár saját részre vásárlásról van is szó. De mindegy, megvan, amiket akartam, persze, ez a lényeg, csak aki gyereket vállal, az nézzen szembe a ténnyel: x órás osztásban gondolkozhat onnantól kezdve, legalábbis az elején tuti!

Vasárnap reggel viszont megtörtént A CSODA: Balázs hajnali fél ötig aludt. Igaz, hogy ébredt előtte is, de annyira mégsem volt éhes akkor, hogy felkeljen. Utána aludt nyolc-negyed kilencig, sokkal jobban éreztem magam!
 
Viszont, talán az időjárás miatt, talán a hiányzó igazi készülődés, talán az alváshiány és a kimerültség miatt, alaposan kibőgtem magam anyukámnak. Meg a húgomnak. Meg a férjének. Szegények. Szóval minden rajta volt a listámon, onnantól kezdve, hogy a férjemnek miért nincsen aktakukac nyoctónégyig állása, hogy hogy nézek ki, hogy semmire nincs időm, hogy nem tudok felmosni, hogy a szoptatás, hogy végre fel akarok venni olyan ruhát, ami nem csak széltében nyúlik, hogy fáradt vagyok, hogy kimerültem és brühűűű. Előtte persze Péter mondogatta már, miért vagyok ilyen meg olyan meg amolyan, szombat délután jól össze is kaptunk, de szerintem vasárnap értette meg igazán, hogy tottttálisan készen vagyok. Azért nem látja a harmincéves feleségét minden nap bőgni az anyjának!

Volt múlt héten kávézás, aztán Balázst próbáltam fotózni, amint mosolyog - de ez lehetetlenség, egészen sajátos humora van a gyereknek: teljesen váratlanul tör rá, hogy mosolyogni akar, és amint nyúlok a gépért, abba is hagyja. Ggggggggrrrrrrhhhh. És persze amin egyik nap mosolygott, pl. hogy megkérdeztem tőle, kis makimajom-e, azon másnap nem vigyorog. De legalább vigyorog!!! Úgyhogy videót készítettem róla, bár a négy perc alatt szinte csak azt lehet hallani, hogy én produkálom magamat, Balázs meg összesen vagy 15 másodpercet mosolyog. A húgom mondta is, hogy pár év múlva nagyon fogom szégyellni ezt a videót, internetre ne töltsem fel. Pszichológus, csak tudja, mit beszél.

Múlt héten megvolt az első oltás is, ami rögtön első három volt: rota ellen szájon át, a kötelező Diperte és a nem kötelező agyhártya gyulladásos. Balázs sokkal jobban zokon vette, hogy a doktornő hasra fektette, mint a két szúrást. Nekem mondjuk le kellett guggolnom mellé, különben elájultam volna, pedig csak egy tűt láttam, még csomagolásban, de nem bírtam. Balázs igazi férfi volt, alig sírt és alapjában véve sokkal jobban viselte az egészet, mint én. Estére adtam neki egy fél kúpot - kérdeztem Pétert, akarja-e ő beadni vagy adjam be én, de mondta, adjam én, hozzám kötődjenek Balázs rossz élményei. A kúp ellenére is volt egy kis hőemelkedése Balázsnak, egyébként ahogy fogtam, rögtön éreztem, hogy melegebb, mint szokott lenni, meg aznap és másnap is nagyon aluszékony volt szegénykém.

Szombaton fodrásznál voltam - de mivel rakoncátlan lett a hajam a harmadik trimesztertől, azaz nem akarja beszívni a festéket, plusz ott ült a következő vendég is, meeeg haza kellett érnem etetésre, ezért én szárítottam meg magamnak a hajamat, amíg a fodrász vágta a következő vendégét. DIY-hairdresser, nem is rossz! De legalább megint egy kicsit szőkébb vagyok. (A kelleténél, Péter szerint, de ez más tészta.) Este még elmentem Balázsnak hosszú ujjú body-t és rugikat venni - és hazaérve naaaaaaagy szomorú szemekkel panaszoltam a férjemnek, hogy képzelje el, lakott területen belül 55-tel mentem és előzgettek a többiek. Mondtam, gyártok magamnak "MAMMER LETTEM!" matricát és azt teszem ki. Egyébként is azt hittem, sírva fakadok, mert az egyik üzletben felpróbáltam egy kardigánt és láttam magamat hátulról is. Oooolyan bőrlebenyeim (inkább hájlebenyeim) vannak a hátamon, mintha legalábbis százmillió év során kanyarította volna rám az evolúció, mivel kell a túléléshez. Ha nem karácsony előtti zsúfoltság van, biztos, hogy visítva-zokogva szaladok ki az üzletből, így inkább csak megsemmisülve kibújtam a cuccból, visszaakasztottam és hazakullogtam.

Vasárnap pedig vettem egy nagy levegőt és megejtettük az első utunkat kettesben Balázzsal. Autóval. Anya vezet, Balázs az anyósülésen. Elégedetten szuszogva aludt, semmit nem vett észre az utazásból. Amennyire féltem tőle, annyira nem volt semmivel sem különösebb érzés. Maximum az, hogy itt ülök a családi autóban a kormánynál, a fél családommal. Meg hogy nem nyomom neki, ahogy szoktam. (Drága családtagok, ismét be merhettek ülni mellém, akkor is, ha vezetek!)

Anyukámmal sütöttem bécsi kiflit - a recept eredeti német, tavaly találtam, mit össze nem kerestem. Találtam vagy nyócvanfélét és ez győzött, mivel ott volt a végén: Das Rezept stammt noch von meiner Oma, die eine Bäckerei hatte. (A recept a nagymamámtól származik, akinek péksége volt.) Isteni karácsonyi illatot varázsoltunk (bár anya már sütött mézeskalácsot, kávés holdacskát, meg egy fél raklapra való sok más egyebet, még bonbont is gyártott, megint csak pislogtam. Hogy fogom én ezt valaha is utána csinálni?!?!?!), nagyon jólesett az is, hogy süthettem, meg az is, hogy közben a többiek dajkálták Balázst. Még a nagypapám is, pedig az első találkozásnál nem nagyon akarta / merte.

Hétfőn voltunk a védőnőnél - életem egyik legszarabb napja volt egyébként. Balázs, amióta megfázott, ébred az etetés után, jóval a következő etetés előtt hajnalonta is. Először a szörcsögés miatt, meg hogy nem kapott levegőt, aztán meg valahogy úgymaradt. Nem tudtuk, mitől, de teljesen zombik lettünk a jelenségtől. Ráadásul a pirinyó nem is ébred fel rendesen, félálmában nyög, nyekeg, sírdogál, feszeng, forog, zihál, kapkodja a levegőt. A gyerekorvos azt javasolta, ébresszük fel és úgy altassuk vissza, mert ilyenkor nem ébred fel rendesen. Na, én negyed órán át próbáltam ébresztgetni, de rám sem bagózott, csak szenvedett. Erre hangos zokogásban törtem ki, Péter azonnal nem ment edzeni reggel és eltartott pár másodpercig, amíg meglepődve felmérte, kihez is menjen vigasztalni. Balázs a zokogásomra sem ébredt fel, csak akkor nyitogatta a szemeit, amikor én már elcsendesedtem (és aludtam volna, persze). Mondtam, hogy határozottan van humorérzéke a gyereknek! A védőnő egyébként pont azt javasolta volna, hogy hagyjuk sírni - de az sem használt! Épp csak fejen nem álltunk még, hogy Balázs nyugis legyen, szinte minden mást kipróbáltunk már. Ráadásul semmit nem kaptam, semmit nem tudtam elintézni, semmihez nem volt semmi kedvem - de legalább aludtam fél órát délután, amikor Balázs is. A semminél több.

Kedd reggel Péter, a világ legjobb apukája, megfejtette, hogy mi a nyöszörgés oka: hasfájás. Grrrrrrrh. Ismét. Megint, levakarhatatlanul. Mint Shrek szamara az "ott vagyunk már?!"-ral! Úgyhogy a BioGaia mellé az Infacolt is adni fogom neki, de csak hajnalban. Vagy este és hajnalban. Elvileg kéne mindig, de nem akarom a babát agyonszerezni. Kedden sokkal jobb napunk volt, Balázs is élénk volt, vigyorgott sokat, persze nem fotózhatóan. Este ébredt fürdetés előtt, hallottam, hogy gagyog, egy kicsit kiabál is, menetközben is mondtam, hogy jövök, itt vagyok, erre fura hangokat hallatott. Rohanok be, Balázs fekszik a kiságyban, rámnéz és kacag. Szóltam Péternek is, két perces kacagós-nevetős magánszámban volt részünk. Teljesen elolvadtam a kissráctól és szerintem az apukája is.

Ma pedig - kilenchetes és egynapos korában - meglátta a keresztapját, ránézett és elkezdett rá mosolyogni. Ééééédes volt. Isten éltesse a szociális mosolyt!