Gyors check-list az elmúlt pár napból:

- további súlygyarapodás Balázsnál (az enyémet inkább hagyjuk, várom a jövő heti kontrollt, mint a messiást, hogy az orvosom áldását adja valamiféle edzésre)
- inkább már 62-es méret
- négy és fél kilós napközbeni súly
- kaja egyharmada - kínkeservesen - anyatej
- szombaton megvolt az első pár mosoly - persze nem rám, hanem fotós Marcira és apára, amikor autósat játszottak vele, vasárnap meg a nagyszülőkre, amikor beszéltek hozzá sokat (a kétségbeesésem után vasárnap este nekem is mosoly, azóta sajnos nem ismételte meg)
- magzati haj hullatása, amitől elég furán néz ki, mert nem olyan sötét és hosszú az új haja, mint a régi - húgom mondta, most még nyugi, át tudom fésülni egyik oldalról a másikra. Akkor lesz baj, ha már azt sem tudom. Kezd hasonlítani Bruce Willis-re egyébként, nagyon vicces.
- orvosi kontroll hétfőn: Balázzsal minden rendben van. Megoldódott az is, hogy miért nem szeret hason lenni és hogyan tudom elősegíteni: alig lát valamit és a mellkasa alá összetekert törölközőt kell tenni vagy nekem kell megemelnem
- a doktornő szerint a szoptatást fenn kell tartani Balázs legalább féléves koráig - ha nem megy a kétszer tíz perc, mert úgyis alszik a 3-5. perc után, elég csak kétszer öt perc, ha akkor is megvan a mennyiség. A gyerekorvos szerin Balázs ehetne már akár négyóránként, naponta hatszor is, mert ugye az lenne a cél, hogy a gyomra is nőjön, meg több idő maradjon játszani, sétálni (így eléggé beszűkültek a lehetőségeink, se normális séta, se normális játék), csak akkor lehet, nem lenne ennyi tejem sem, szóval marad a háromóránkénti etetés. Egyébként nem mondtam a dokinőnek, de azt hiszem, fordítva vagyok bekötve: szombaton a fotózás miatt kimaradt egy alkalom, csak tápszert kapott, gondoltam, félrevonulok majd fejni, aztán Balázs előbb ébredt, éhes volt és sokkal többet evett, mintha lett volna még egy etetés. Na mindegy. (Pedig már azt hittem, felmentést kapok a szoptatás alól, bár ha tényleg csak kétszer öt perc lesz, lehet, akkor nem annyira sok idő így. És egy nappal később: nem, nem elég az öt perc, de valahogy beletörődtem újabban, hogy ez van.)
- random mosolygás idegenekre és akkor is, ha ÉN nem látom
- ájult alvás a szabad levegőn - kiraktam Balázst egy órára, hogy nyugodtan tudjak ebédelni meg egy kicsit pakolni, erre nem hogy nem ébredt fel egy órakor, de gyakorlatilag háromnegyed órán át hiába keltegettem, pedig, mint kiderült, nagyon éhes volt
- érdeklődő nézések és mindentudó grimaszok - látni kellene, mi imádjuk nézni akár naphosszat is
- vasárnap este Péter vállán is átdobta a felesleges tejet - ez Péternek az alábbiakat jelentette: pólócsere, szőnyeg- és babahordozó takarítás, majd ezek után hajnalban Péter át szerette volna pelenkázni Balázst, aki elegáns ívben pisilte le apukája pizsamáját és a parkettát. Félálomban még nem rutin a pelenkázás! (Én lemondóan, miután sikerült kitámolyognom a hálószobából, csak annyit kérdeztem: most már érted, miért könyörögtem múlt héten, hogy ne menj este edzeni?! És még át sem kellett öltöztetni!)
- összevissza alvás - ami múlt hétre úgy tűnt, hogy beállt és működik, az most már nem (de mivel az emberrel a kialvatlanság sok fura dolgot műveltet, csak rezignáltam tudomásul veszem, hogy semmi nem állandó, kivéve, hogy nagyjából három óránként ébred vagy keltem)

És mindemellett azt is le kell írnom, még ha közhelyes is, hogy életemben ennyi jó új élmény nem ért, és a kimerültség ellenére soha nem élveztem semmit ennyire! Nagyon picike a kisfiunk, tündéri, Bogyóka, kismanó, icipici emberke, de nyilván ez így van jól, ekkorának kell lennie. Mindig elámulok, hogy milyen pici és mégis mennyire tökéletesen kész kis ember!