Az új életünk

Balázs használja a kezeit. Tudom, hogy régebben is használta már, de most kezd tényleg tudatos lenni. Persze még elég furán bánik velük, sokat csapkod, véletlenül talál el dolgokat, de egyre többször meg is fogja azokat. A zümijét még mindig imádja. (Egy elcsigázott nap végén hosszan rázogattam zümit Balázsnak és rájöttem, miért volt első blikkre is már olyan kegyetlenül fura a zümi: csak egy pár lába van! És két pár szárnya. Meg két antennája, egy pár szeme és nagy narancssárga orra. Nem voltam jó biológiából, utálom a rovarokat, de végre megfejtettem zümi titkát.) Zümi azért is jó, mert Balázs a pihenőszékben ülve két kézre tudja fogni és fel tudja magát húzni rajta félig ülő helyzetbe.

Érik a külön szobába költözés. Balázs használja a kezeit fogáson kívül másra is: ha kiesik a cumi, vagy nagyon viszket az ínye - gondolom, nem mondta még - akkor a kis öklét tolja be, kotorászik a szájában, rágja az öklét és félálomban óóóóóriásikat cuppog rajta. Ő alszik így is, szeme csukva, nem reagál a szólongatásra, viszont én meg nem tudok aludni. Péternél meg fáradtságtól függ. Sokszor találja meg a hüvelykujját is, aminek örülök, hogy az ujjait is használja, de az is hangos. Cuppogós.

Balázs továbbra is kacag. Másik specialitása a nézés. Ha az apukája színen van, követi a szemével, amíg csak lehet és csüng rajta, mint valami istenen. Ha az apukája nincs jelen, más pasit keres és azt bálványozza. A csajokra pedig vigyorog. Kacag, nevet, beszélget velük. A grrrrrrrrr a nyerő csajozós szöveg. Tegnap délután és ma délelőtt pedig rámnézett, huncutul csillogtak a szemei és elkezdett kacagni. Pedig kivételesen nem produkáltam magam neki, mivel beteg vagyok. (Fül-torok-takony-köhögés-fejfájás.) Jó érzés így látni őt, hogy vidám, van humorérzéke, jól érzi magát.

Január 10-e fordulópont volt az életünkben - már hajnalban is gyanús volt, hogy Balázs nem feszengett, nem tekergette magát, és nem fintorgott evés közben. Aztán a 10 órás etetés után összeraktam: Balázsnak nem fáj a hasa! Persze néha még most is erőlködik, vagy van, hogy valami nem tetszik neki, de a hajnali nyöszörgés, álmában sírás, esténként látszólagos ok nélküli üvöltés megszűnt. Persze a frontok és a nyűgösség még most is meg tudja ríkatni szemünk fényét, de legalább a hasfájás nincs. (Van helyette a szájban kotorászás, éljen!)

Az én megfázásomról: szerda hajnalban annyira fájt a torkom, hogy felébredtem rá és egyből laptopot ragadtam, hogy legalább egy nyomorék Strepsils-t beszedhetek-e. Nem, azt sem. Semmit sem. Beszéltem a háziorvosommal, péntekre kaptam időpontot, de mondta, hogy c vitamin, stodal szirup és oscillococcinum, amik homeósok, ezért szedhetem ezeket. Nagyszerű! Gondoltam, halottnak a csók - de csodák csodájára jobban lettem. Nem azt mondom, hogy kiválóan érzem magam, de jobban vagyok, mint tegnap. Még azért megküzdök minden korty levegőért, de ha már így vagyok, akkor - remélem - javulok.

Összeraktuk az ajándékba kapott járókát is, nagyon tuti! Én azt hittem, hogy tiszta instabil lesz, eddig ilyen járókákat / utazóágyat láttam és olvastam valahol, hogy 2-3 hónaposan kell a babákkal éppen ezért megszerettetni, de ez teljesen stabil, színes, szagos. Balázsnak tetszett. Annyira, hogy amikor hasra fordítottam, meg akarta fogni az odarajzolt sárga katicát. Éééédesem! Jó pár hónapba bele fog telni, amíg megérti, hogy az ott egy kép. Egyébként eszembe jutott az Igazából szerelem vonatkozó része (Melyik babát adjuk a kis Emily-nek: amelyik úgy néz ki, mint egy transzvesztita, vagy amelyik egy dominára hasonlít?), mert Péter szerint a méhecske a rajzon megtermett, potrohos homokosnak néz ki, a katica fura színű és inkább egy felfuvalkodott kullancsra hasonlít (legalább okíthatjuk a gyereket), a másik két ábrán meg feküdt Balázs, de majd azt is megnézzük. Majd ha megtanultam összerakni a szerkezetet. Ami egyébként nagyon nagy, nem gondoltam volna, hogy az 1 négyzetméteres cucc hatalmas lesz. (TUDOM, mennyi egy méterszer egy méter, de ez akkor is óóóóriási.)

Tegnap lett Balázs 3 hónapos, volt itt a védőnő, ma voltunk oltáson. Balázzsal minden rendben van, hatalmasat nőtt, ruhában hét kiló (12 hetes korára megduplázta a születési súlyát, nőtt a mi méréseink szerint tíz centit, azaz 64 cm), a 62-es ruhák éppen csak jók rá, van, amiből már a 68-as kell. Már nem bőg hason, néha nevet is, és párszor - egyelőre szerintem még véletlenül - át is fordult már a hátára. Próbálom őt ide-oda görgetni, állítólag egy pár héten belül nagyon fogja élvezni.

A védőnővel megbeszéltük, hogy abbahagyom a szoptatást. Persze ezt sem lehet egyik napról a másikra, heti rendszerességgel lehet egy-egy alkalmat elhagyni. Tegnap este már nem is próbálkoztam, mert az előző pár napban úgyis csak nullákat mutatott a mérleg. És mire letelik a négy hét, Balázs négyhónapos lesz és kaphat végre almát! Mondtam is ma a dokinőnek, hogy a gyerek a mellen bőgött, én meg a mell fölött, nem bírom tovább idegekkel, de nem ellenkezett. A gyerekorvos eddig mindig erősködött, hogy szoptatni kell, de most már nagyon megvisel Balázs sírása. Múltkor annyira behergelte magát, hogy köhögött, aztán meg fuldokolt a sírástól, persze idő elkészíteni a tápszert, úgyhogy a könnyeimen át szorongattam, simogattam, ringattam, mondtam, ne haragudjon, én csak jót akarok neki, a tejci jó, ha lenne, sokat-sokat adnék neki, de nincsen, és soha nem tudhatom, van-e, higgye el, nem azért csinálom, hogy rossz legyen neki. Ilyenkor átvillan az agyamon, mi van, ha többet nem fog rám mosolyogni. De aztán reggel mindig vigyorogva ébred és én megkönnyebbülök, hogy a hülye szoptatással nem szenvedett maradandó károkat a gyerek.

Oltáson Balázs jól viselkedett, a macerálást nem szereti, de csak a szúrásnál sírt egy kicsit - előttünk a hathónapos kiscsaj végigzokogta az egész műveletet, rossz volt hallgatni. Balázs viszont férfias volt, csak a szurinál sírt, de ennyi. A doktornő megnézte Balázs ínyét, azt mondta, itt még sokáig nem lesz fog, hiába vannak jelek. Azt hittem, Balázs majd megint kidől, mint a múltkori alkalom után, de ma valahogy tovább tartott neki, későn aludt el.