Az új életünk

Friss topikok

  • Várfalvy Emőke: Októberben jöttél, jó volt várni Rád, Boldog és büszke az Anyukád, S Apukádnak Te lettél tettestár... (2013.10.18. 12:37) BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, KISBALÁZS!!!
  • KisVirag: @mokevar: Képzeld, ma Balázs fél nyolckor kelt. Kialudtam magam, vagy mi a szösz. Amióta nincs kán... (2013.08.23. 09:48) Nyaralás babával...
  • mireina: Elolvastam, és Balázs (az enyém Balázs) nem értette, min röhögök annyit. Aztán felolvastam neki a... (2013.05.06. 22:05) Az első fél év...
  • KisVirag: Nem fogok sem éhenhalni, sem egyéb okból felfordulni. Igen, lehetőség szerint semmi cukor, liszt, ... (2013.04.04. 09:30) Nem tudom megállni...
  • Katalin87: Egyem meg.... Szinte láttam lelki szemeim előtt, hogy köpködi a tápszert... :D Na, megyek nem sok... (2013.02.16. 14:29) Kórház óta február 6-ig

Címkék

December - karácsony - újév

2014.01.02. 21:40 - KisVirag

Tudom, tudom, eltűntünk.

Köszönhető ez annak, hogy Balázzsal aktív az élet, hogy készülni kellett karácsonyra, hogy futottam, diétáztam, sokat aludtam Balázzsal napközben, szerveztünk, terveztünk, főztem, sütöttem, továbbképzéseken voltam és így tovább. Ja, meg amennyit csak lehetett, bandáztunk a szomszéd Balázsékkal.

Mert bizony, kisBalázsnak lett egy nagyon jó barátja, aki szintén Balázs, három hónappal idősebb a mi Bogyónknál. Együtt szoktunk sétálni, rossz idő esetén pedig egymás négy falát nézzük, ahogy a kismamák szokták.
A tervek szerint december 14-én Balázs a szüleimnél lett volna és mi meg koncertre mentünk volna vidékre - de annyit nem aludt szegénykém a fogai miatt, hogy én mondtam, már odafelé a kocsiban elaludnék. Ehelyett volt karácsonyi vásár, forraltborozás, pihenés, hűtőtakarítás, maradék ajándékok bevásárlása és Balázsért menés. Bár hiányzott a manónk, de jó is volt nélküle. Másfél havonta ezt egyébként receptre írnám fel a gyakorló szülőknek... És végre aludtunk vagy kilenc órát összefüggően!!! Éljenéljenéljen! És együtt reggeliztünk egy kávézóban, a nyaralásokat leszámítva még ilyet sem csináltunk sose Péterrel.
Szóval Balázs a fogai miatt nem aludt túl sokat, aztán a karácsony előtti hétvégére beteg lett, még jó, hogy mentünk épp a szüleimhez és el tudtam vinni őt szombat este a magánorvoshoz. Aztán másnap 37,9 lett a hőmérséklete, még a gyógyszer sem vitte le, vasárnap este vissza a dokihoz. Hétfőn egy nagyon betegnek kinéző kismanót hoztam haza Péternek, ez volt ugye 23-a.
24-én egész nap a konyhában voltam, és többek között azért voltunk a szüleimnél, hogy Péter is intézhesse a dolgait, hogy én csomagolhassak ajándékokat, hogy süssek - ez utóbbi csak részben sikerült, mert egész vasárnap délután Balázst szórakoztattuk, hogy tudjunk vinni pisimintát az orvosnak. Advent utolsó vasárnapját másképp is el tudtam volna képzelni.
Na meg a 24-ét is: hol Balázs körül ugráltunk mindketten, hol a konyhában.Etetés, vitaminok, homeós szerek, orrszívás, ángyombütyke, ünnepi vacsora. Balázs amúgy mintha tudta volna, hogy gyerekként az ajándékok a legfontosabbak: alig tudta végigülni a vacsorát, nagy vásott volt, én meg kétségbeesett. Semmi nem kellett neki, pedig uzsonna-idő volt, mindent kiköpött, ledobált, tekergőzött, ment volna le. Hihetetlen volt. Viszont az ajándékainak nagyon örült, a ruháknak, a könyveknek és az óriásdömpernek is. Azóta is napjában több órát is elvan a dömperrel, csak legyen, aki tolja őt.
Viszont végig a betegség volt előtérben az ünnepek alatt, amit 25-re én is elkaptam, 25-én estétől 28-án napközbenig fájt a fejem - nagyon jó volt így utazni, pakolni, rokonozni, meg még egy osztálytalálkozón is részt venni. (Az egyébként nagyon jó volt, de a fejfájás nélkül még sokkal jobb lett volna!)
A szilveszterünk matiné-szilveszter volt szomszéd Balázséknál, hat felnőtt és 3 kisfiú társaságában, de nagyon jó volt. Mi mondjuk későn értünk oda, bár rendesen kelteni kellett Balázst 3 óra után, ködös-trutyis idő volt, nem csodálom, de aztán annyira túlpörgött, hogy este még a fürdetést is kihagytuk és az óriási tűzijátékozás-petárdázás ellenére kicsit fészkelődve aludt reggel 8-ig.
Aztán ma meg bekeményített: hajnali 3-tól csaknem 6-ig kukorékolt, még panadollal sem nyugodott meg, nagyon sajnáltam őt is - és magunkat is megint. Volt másfél hét kihagyás a nemalvásban, most meg kezdjük újra... Aztán negyed 10-kor úgy ébresztettem, hogy ne csússzon el nagyon a napirendünk. Nem szeretem őt ébresztgetni, főleg, amikor olyan édesen-ájultan-elszántan alszik, de el kellett kezdeni a napunkat.
Egyébként nagyon ügyes, szalad, guggol, lábujjhegyen és hátrafelé is jár, a relaxfotelbe felmászva két lábbal ugrál - nyilván segít még neki a fotel rugózása - és miután egyszer magára szakította a függönyt, hajlandó volt megtanulni azt is, hogyan mászunk fel a kisszékre és azt is, hogyan jutunk le róla biztonsággal. Az egyszerűbb utasításokat - fogd meg és vidd oda apának, menjünk a konyhába, mossunk kezet, tegyük a kockákat a dobozba - megérti és lelkesen segít. A házimunkában is, múltkor leszedett a szárítóról két boxeralsót és törölgette velük a hűtőt. Aztán meg a porronggyal több mint fél órán át a radiátor 30 négyzetcentis darabját. Nagy segítség. Be is rámol a mosógépbe: az ajtaját gondosan behajtja és mivel homorú az ajtó, ezért oda rámol be. Még jó, hogy megnéztem, mielőtt bekapcsoltam. Próbál beszélni is, az ny betű nem barátja, néha csak aját mond, nem anyát, apa helyett ada van, meg eppppa, meg hapa, de próbálkozik. A labda volt már bda is, meg böbbö, meg dabba meg babba meg babbabba. Azt hittem, könnyeben fog menni neki a beszédtanulás, de tévedtem. Novemberben pár napig mondogatta, hogy vauvau, leszokott arról is aztán gyorsan, meg arról is, hogy csettegjen a nyelvével, ahogy a paci megy. Egyébként pedig ektivizünk egész nap: ő mutogat, én meg kiszolgálom őfelségét. Szóval kommunikál, de ki kell találnom, mit szeretne. Nem aggódom, mert fiú és mert 10 és fél hós kora óta jár, majd megtanul beszélni is.
Mivel nagyon barátkozós, jártunk vele családi napköziben, meg megnéztük a bölcsődét is, de mégsem adjuk be sehova. A családi napközi jó lett volna, de nem is mehetett volna minden hétköznap délelőtt, kötelező lett volna ott reggeliznie (a péntek sütis nap, kakaóstekerccsel és kakaóval - MIVAN?!?!?!?!), kötelező foglalkozásokkal és rendelt ebéddel. Kérdeztem, odaadják-e a pürét, főzeléket, amit én viszek neki - de nem. Gondoltam, ha félnapi ellátásért kifizetek közel 70 ezer Ft-ot, akkor ennél rugalmasabbak lehetnének - de nem. Merthogy akkor a többi is olyat akar enni. És mibe telik mondjuk ugyanúgy megetetni Balázst külön, mint ahogy átpelenkázzák őket, szintén külön, egyesével?! De nem szóltam semmit, csak megköszöntem a lehetőséget és pár nap múlva megírtam, hogy mégsem megyünk.
A bölcsiben meg 12 férőhelyes egy csoport, ott pedig odaadnák neki a külön vitt ebédet is, de egyelőre televannak, meg szinte minden gyerek beteg volt, amikor ott jártunk, illetve a 12-ből a minimanó csoportban 2-en voltak. A többiek betegek voltak. Köszi, akkor még ezt is meggondoljuk. De inkább nem.

A legújabb hobbija egyébként a tánc, vagyis hát a távirányítógyűjtés: elmar egyet-egyet és rázza a kis popóját, hogy ő táncolni szeretne. Vagyis zenét hallgatni. Vagy legalább tévézni, naaaaaaa! Plusz tulajdonság, hogy ivás helyett kiköpi a vizet, ezzel szórakozik, mert kéri ugyan a  poharát, iszik is belőle, de nyelés helyett szájból lassan kicsorgatás van.

És ódzkodik a kanáltól, a villát viszont próbálgatja használni - ezúton is ezer hála a kolléganőmnek érte!

És január elsején este megjelent az első nem: elővacsi után letettem őt, szaladt még két kört, de mondtam neki, megyünk lassan pancsolni. Nézett egyre kétségbeesettebb arccal, nagy szemekkel, hogy ő még nem akar és egyszercsak elkezdte rázni a kis fejét. TESSÉK?! Péter már kapta is fel és vitte is fürdeni, mert itt alkalmazott demokrácia van.
Szóval mindent összegezve: a kisgyerekes karácsony lehetett volna sokkal jobb is, mondjuk betegségek nélkül.

Én is kihagytam a futásból két hetet, de óriási ajándékkal leptem meg magamat karácsonyra: négy és fél kilóval voltam kevesebb 24-én reggel, mint Balázs érkezése előtt, karácsonykor pedig belefértem mindegyik menyasszonyi ruhámba. Még nem feltétlenül úgy, ahogy szerettem volna, de legalább már mindent össze lehet kapcsolni és fel lehet húzni. De az élet nem áll meg, még 3-5 kiló leadása a cél. A jézuska többek között futónadrágot és futócipőt hozott és január 6-án indul a következő hathetes diétám. Csak gyógyuljak meg addig teljesen! És persze Balázs is!

És még egy záró gondolat: elnézést, hogy nem írtam vissza a jókívánságokra, üdvözletekre, hogy újévre nem is írtam, de karácsonykor beteg voltam, szilveszterkor meg kimerült... De persze remélem, mindenkinek úgy telt az ünnepe, ahogy szerette volna és kívánom, hogy egész 2014 olyan legyen, amilyennek csak szeretnétek!

16:9 - november 20., szerda

2013.11.27. 13:44 - KisVirag

A mi színes, szagos, szélesvásznú életünk a gyerekkel. Ha nagyon akar valamit, akkor dolby surroundban, természetesen.

Viccen kívül: az első szám az eltelt éjszakák száma. A második azon éjszakák száma, amikor Balázzsal legalább egy órát, illetve inkább órákat fentvoltunk.

A durva csak az, hogy akinek nincsen pénze / lehetősége a homeós szerekre, magándokira, útiköltségre, fájdalomcsillapítóra, fogínykenegetőre, kalciumra, vitaminokra, annak a gyereke a fogzás okán éjjel-nappal üvölt és sosem alszik?!

Tudom, nem vagyunk egyformák - vagy nem egyformán kimerültek, kedves kismamatársak -, de engem ez az órákon át tartó altatni próbálás nagyon megvisel. Leginkább az, hogy látom Balázson, fájdalmai vannak: aludna, el is pilled pár másodpercre, de aztán kipattannak a kis szemei, nyöszörög, nyűglődik, forgolódik, dobálja magát és néha még sír is. Meg persze csapkod, hiszen elmondani nem tudja, hogy anya, apa, megzeberedek, úúúgy fájnak a fogaim. Az ínyem. Vagy mi ez itt. A fogzás állítólag nyilalló fájdalommal jár - el is tudom képzelni -, és tipikusan úgy is viselkedik Balázs, mint akinek nagyon fáj a feje / foga. Nagyon sajnálom őt és tudom, nem azért csinálja, hogy minket bosszantson ezzel, hanem nem tud mást, nem tud aludni a fájdalomtól, sokszor még gyógyszerrel sem.

A legjobb egy háromórás etap után volt: Péter kérdezte, amikor látta, mindjárt én is felsírok, átvegye-e a Manót, mondtam, ja. Aztán megkérdezte, hogyan próbáltam altatni. Mondom ölben, mellettem, ágyban, állva, ülve, simizve, dúdolva, rázva, ringatva, énekelve, mesélve, suttogva, hangosabban, töknyugton és ezek minden elképzelhető kombinációjában. Persze neki elaludt öt perc alatt, bár gondolom, hogy addigra kimerült őfelsége és azért zuhant álomba.
Szóval most ekörül forog minden. Péter dolgozni jár emellé - nem is értem, hogyan -, én meg délben, amikor Balázs újabban 2-3 órákat alszik, szintén lefekszem. Nem érdekel senki és semmi, megyek én is aludni. De persze ez nem pótol semmit. Kezdek immunis lenni a kávéra is, bár szeretem a tejeskávét, iszom rendületlenül továbbra is, csak semmi hatása nincs rám. Főleg azért sem, mert a korábbi, nyugodtan leülök - hiszen a gyerek nem tud kijönni hozzám, mert még icipici és a későbbi, még nem tud annyira erőszakosan kiabálni, hogy mindig rá kelljen figyelnem - és megiszom dolog már nem működik. Ha nincs az etetőszékben, cuppog és mutogat és a nadrágomat / harisnyámat rángatja, hogy ééééééééééééééniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiskéééééééééééééééééreeeeeeeeeeeeek, de naaaaaaaaaaaaa, legalább a kanalaaaaaaaaaaaaat aaaaaaaaaaaaaaaddodaaaaaaaaaaaaaaaa (avagy ada ada addda aaaaaaddddddddaaaaa), ha pedig az etetőszékben van, akkor höhöhöhőőőőzik, mutogat fixen a kanálra, amíg oda nem adom neki és fel nem szedem, amikor hangos csattanással földhöz vágja a megszerzett szajrét.
Na, akkor bemutatom életünk megrontóit. A 4 alsó és a négy felső metszők régóta kintvannak már. Jön a négy kisőrlő és egy szemfog, a kisőrlőkből a külső élek már kintvannak - kár, hogy ebből még fejenként három van nekik, bár három fognál már egy-egy további csücsök is kibújt.
Mivel a rágás is fájdalmas ilyenkor, visszáálltunk a püréevésre, kivéve a kekszet és a sajtot, meg néha a vajaskenyeret-kiflit, illetve mindent, amit apa-anya esznek, mert az minden ada ada ada, de azonnal, egészben!
Napközben nem annyira feltűnő a fogzás, talán egy lehelletnyit nyűgösebb Bogyónk, kevésbé érdeklik őt a játékok, folyton menne, mintha az előző helyen hagyhatná a fájdalmát. Sokat játszom vele, magyarázok neki, próbálom a figyelmét elterelni és sokat van megint kézben is - de nem tehetek semmit ellene.
Ismét összebújva altatjuk őt, délben és este is és persze amióta kinőtte a babakocsit az alváshoz, csak a kiságyban hajlandó aludni. Nekem legalább van alibim semmit tenni az alvása idején, mert ugye nem akarom őt felkelteni a takarítással, főzéssel stb.
Nő, fejlődik, tündéri, édes - és erőszakos. Tudom, hogy a legtöbb frusztráció és erőszakosság  azért van benne, mert korlátai vannak a kis lényének, plusz még mi is korlátozzuk (neveljük) őt, ráadásul még beszélni sem tud (megkönnyítené vele mindenki dolgát pedig), de akkor is meg tudok rettenni attól, milyen pontosan és milyen erővel képes akár az én arcomba is csapni. Ha meg tudom akadályozni, megfogom a kezét, elmondom neki, hogy nem szabad, ez rossz, anyának fáj, de van, amikor - főleg a fáradtság miatt - elbambulok és püff, kaptam is már egyet a szemem közé. Tudom, fiú, ezt is megmondták sokan, számítani kellett, lehetett erre (is).
A beszédfejlődése, nos, átlagos fiús, pedig én nem vagyok csöndben, egész nap csicsergek neki. (Lehet, ez a baj, hiszen a folyamatos tévénézés is gátolja a beszédfejlődést. Hihi.) Egyszer, pár hete, volt hajlandó huncut mosollyal kimondani a lámpára, hogy aaaaampaaa, de azóta se semmi. Másnap kimondta, hogy vauvau, aztán napokig minden vauvau volt - most meg nem mondja -, viszont amióta a bari bee-ee-ee-ből megtanulta, hogy eee-eee-eee, azóta minden állat eee-eee-eee. De se anya, se apa, se mama, csak dádidá, meg ada ada, meg aaaa, meg eh, meg őh és mostanában a nnnnnnna. Ez néha olyan, mintha nnnnnnnne lenne (a nemből), néha meg akkor használja, amikor végre megkap valamit / megteszünk neki valamit, amit kért: nnnnna, ez is megvan. Meg kell zabálni olyankor.
Ölelget minket és puszit ad, nagyon kis édes. A fiúknak pacsit ad - voltunk ortopédián vele, egy csomó gyerek volt a gyerekorvosi váróban -, a lányokat, főleg a kisebbeket, simogatja. A szomszéd Balázsnak a babakocsiban fogja a kezét, meg próbálja ölelgetni. Ja, ortopédiailag okés a gyerek, ezt mondjuk gondoltam.
A hozzátáplálás megrekedt a nyár végi szinten, mert azóta mindig volt hasmenés, megfázás, fogzás és ezek kombinációja is, ugye akkor nem ad új ételt az ember a gyerekének. Szóval se borsó, se padlizsán, se káposzta, se narancs, se mandarin - lassan pedig már csak ez lesz friss gyümölcs -, én meg csak állok és pislogok, hogy ha főzök, akkor olyat, ami Balázsnak zöldséges-húsos, apának laktató és nekem meg diétás. (És akkor főzök háromfélét, de legalábbis kettőt.) A helyzetet nehezíti, hogy Balázs a paradicsomos cuccokat hol megeszi, hol nem, a kenyérrel és a kiflivel pedig ugyanígy bánik.
Bogyó nő, mint a gomba, a ruháin hétről hétre látom. Plusz egyik nap még nem éri el a mosógép tetejét, a másik nap meg már igen. Az egyik nap még csak szenved a franciaágy mellett, hogy fel akar rá mászni, másnap simán felmászik rá.

Viszont nagyon értelmes, okos, ügyes, próbál a maga módján segíteni is és ha nem huncut vagy nyűgös vagy hisztis, fantasztikus kis társaság.

Bárkivel elvan órákon át, úgy is, hogy sem apa, sem anya nincs vele, ez azért megkönnyíti a mi életünket is. A babakocsit egyre kevésbé szereti, viszont anélkül nem lehet haladni, mert nem lehet tudni, mikor fárad el, meg persze nem arra akar menni, amerre kéne. És nem is olyan tempóban. Tegnap úgy zarándokoltunk el a zöldségeshez, hogy a szomszéd kismama tolta a saját gyerekét a saját kocsijukban, meg a mi üres kocsinkat, én meg Balázst vezetgettem az overáll kapucnijánál fogva. Aztán Balázs folyton visszaszaladt hozzájuk, úgyhogy a végén úgy sétáltunk, hogy Balázs tolta a saját kocsiját, meg én is a mi kocsinkat. Persze az sem volt túl eredményes, amikor visszaraktam a kocsiba, akkor meg reklamált.
Amióta bejött a hűvösebb idő és reggel később világosodik, 3/4 8-ig alszik kb. - ezt kiböjtöltük, mert nyáron még hétvégén is hat-fél hétkor ébredni vele emberkínzás volt, bár gyanítom, jövő nyáron megint kevesebb alvás lesz. Dél körül alszik el 2-3 órára, utána kap ebédet és mostanában délelőtt és délután is sétálunk egyet. Délelőtt bevásárolni is jobb, mert akkor kevesebben vannak. Délután pedig a szomszéd Balázsékkal sétálunk. Most még számottevő a 3 hónap korkülönbség a két huncut manó között, de pár év múlva nagy haverok lehetnek.
Ja, és egyre huncutabb a gyermekünk. Múltkor megfogta a bakancsát, amikor sétálni mentünk volna és elbújt az ajtó mögé kuncogni. Ha nem rázza a nevetés hangosan, észre sem veszem, hol van. (Azért meg is ijedtem, na.) Máskor meg, ha elunja a benti játékot, hozza a sapiját meg a bakancsát és püföli a bejárati ajtót, miután felfeszegetni nem tudta, hogy menjünk ki.
Azt hiszem, kezdem egyre inkább élvezni a Balázzsal töltött időt. Már nem aggódom folyamatosan, hogy mi lesz, ha valami nem lesz tökéletes, hogy mi lesz, ha valamit nem csinál meg időre (a beszédet leszámítva kb. mindent idő előtt csinál), és nagyon jó érzés látni, mennyire társasági lény (tudom, ezzel is szerencsénk volt), mennyire lekenyerez mindenkit. Nem aggódom az étkezésén sem - főleg most, hogy megint mindent turmixolok neki, ez van - és azon sem, hogy néha az ölemben alszik el. Fájdalmai vannak a fogai miatt, épp most szoktassam rá a kiságyban egyedül elalvásra?! Én is utálok egyedül elaludni (főleg azért, mert ha Péter beér mellém, felébredek rá), de egyedül aludni is utálok.

Lassan érkezik a karácsony is, azt is elkezdtük tervezni-szervezni. Egyelőre nem tudom, mit hozzon Balázsnak a mi jézuskánk (hogy ne legyen ciki, a többi ötletemet már ellőttem a rokonságnak) és vannak még, akikkel szintén tanácstalan vagyok. De kiötlöm, ha Balázs fogai nem jönnek ki egy héten belül, elég sok időm lesz éjjel is gondolkozni rajta.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, KISBALÁZS!!!

2013.10.16. 13:22 - KisVirag

Utoljára akkor bőgtem ennyit, amikor Balázs kiesett az etetőszékből.

Most viszont örömömben sírok. Balázs egy éves lett ma. Hihetetlen. Közhelyes, de akkor is így van. Nem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap is, irigykedve olvastam Balázs kicsiBogyó korában, hogy másnak 8-10 hós a gyereke, egy éves, kétéves és vágytam arra, hogy Balázs is nőjön.

Mindenki figyelmeztetett, hogy ne sürgessem az időt, rohan az magától is (és tényleg) és hogy egy icicpici csecsemővel könnyebb, mint egy idősebb babával.

Nem tudom, de én az elején szó szerint rettegtem, nem tudtam szoptatni, fixa ideám volt, hogy elejtem a gyereket (ez később be is következett, amikor kiesett az etetőszékből, aztán múlt pénteken fejjel előre esett le a kanapéról), hogy beteg és beteges lesz, mert nem tudom szoptatni, hogy szaranya vagyok csak ezért, hogy nem rejtett betegsége van, nem fog fejlődni, nem mosolyog, csufi kis újszülött volt, dagi lett, sokat eszik, keveset alszik, fáradt voltam, mint még soha életemben. 2-3 óránként etetni kellett, kb. sehova nem lehetett vele elmenni, tél is volt, sokáig, hosszan, a tavasz elmaradt, aztán jött az az iszonyatos kánikula, amit szintén alig lehetett bírni.

De úgy érzem, ha másképp és másban nehéz is, alapvetően sokkal könnyebb most Balázzsal. Szinte azt eszi, amit mi. Elég egy-két konzervet, pár szem kekszet, egy barackot-körtét becsomagolni és már mehetünk is. (Persze, pelus, váltóruha mindig kell, de az van is mindig a pelenkázótáskában, hátha bármikor rohannunk kell.) Tíz és fél hónapos kora óta jár, tehát sétálni is lehet vele, nem kell mindig a babakocsi. Társasági lény, nem ijed meg a többiektől a játszótéren, játszóterezni is lehet vele, bár a hintán és anya segítségével a csúszdán kívül mással nem tud játszani.

És ami a legjobb: a kisfiunk átalussza az éjszakát. Persze ehhez kellett sok-sok agyalás után az esztergomi  magánorvos, akit ajánlok mindenkinek és bárkinek bármilyen problémával, nélküle lehet, még mindig nem aludnánk, vagy nem egybefüggően és Balázsnak nem lennének kint a fogai.

Le kell írnom azt is, Péterapaférj nélkül nem tartanánk itt, rengeteget segít, segített és fantasztikusan bánik Balázzsal az első perctől kezdve. Ő volt az, akiben volt elég erő és kitartást a hasfájós Pindurkát ringatni hajnali fél négytől ötig, vagy felkelni hozzá, amikor én annyira fáradt voltam, hogy a mellettem síró babóra meg sem moccantam. Tudom, hogy voltak hullámvölgyek is és a mai eszemmel néhány dolgot másképp csinálnék, de egy percig nem bántam meg semmit. Sőt!

A családom és Péter családja is rengeteget segített, anyukám vég nélkül főzött és vásárolt nekünk, soha nem lehetek ezért - sem - elég hálás. A húgom meghallgatott - pedig volt neki is nyűgje elég -, bármi bolhából elefánt gondom is volt és apukám is mindig kb. kérdés nélkül jött, hozott-vitt, vagy akár anyukámat...

Zsuzsi, Bogi, Ágota, Emma voltak azok a tapasztalt anyák, akik nélkül feladtam volna, akik rengeteget segítettek, akik nélkül nem tartanék ma itt, nem tudnék még ennyire sem laza lenni, még mindig vergődnék a szoptatáson, még mindig félnék Balázzsal bárhova is menni.

Ha nincsenek a környékbeli kismamák, Dóri, Kati, illetve a kicsit távolabbi kismamák, Emőke, Zita, Viki, Anett, Magdi és Kati, akkor is szegényebb lennék pár értékes gondolattal, néhány barátsággal, átbeszélgetett órákkal, amik kellettek a túléléshez ebben a téli tavaszban, a pici babával, illetve a kánikulai nyárban. A tudat, hogy másnak sem jobb, vagy másképp rossz, azért vigasztal, még ha nem is örültem, hogy más is ugyanazzal a problémával néz szembe. Ha valakit kihagytam, elnézést, értse bele magát a felsorolásba, de amióta elkezdtem írni a posztot, folyamatosan bőgök és nehezen látok a könnyeimen át. Ez már csak így lesz mostantól, attól félek.
És akkor az ünnepelt.
Balázs fantasztikus gyerek, nagyon örülök, hogy az anyukája lehetek. Tudom, hogy akaratos lesz, hogy megy majd a saját feje után (sokszor már most is), hogy konok, hogy sokszor nem fog rámhallgatni, de azok a szemek! Az a vigyor! Az a pofi! És a sűrű haja! Meg AZ a nézés, ami miatt tiszta apja, a huncutsága, a játékossága, a kitartása. És hogy ügyes és okos.

Persze aggódom még most is, de rájöttem: egyrészt nem rajtam múlik, vagy nem teljesen rajtam múlik, milyen ember, másrészt amit tudok, megteszek érte. Persze, egy betegség, nyűg, műtét mindig benne van a pakliban (vagy a március óta tartó fogzás) és meg is visel, ha Balázs elesett, betegnek néz ki, nem virgonc nem rohangál, csak ül és néz, vagy fekszik és nagy szomorú szemekkel néz, a szívem megszakad, de már el nem tudnám képzelni nélküle az életemet.

Pontosabban: el nem tudnám képzelni az életemet az én két szinte teljesen egyforma pasim nélkül.

"Kis"fiam, isten éltessen születésnapod alkalmából egészségben-boldogságban nagyon sokáig még, maradj kicsit mindig ilyen, mint amilyennek eddig megismerhettünk! Köszönöm, köszönjük, hogy vagy nekünk, hogy te érkeztél hozzánk! Nagyon szeretünk, sokkal jobban annál, mint amit bármikor el fogunk tudni mondani vagy le fogunk tudni írni. Nem győzöm elmondani egy nap akár ezerszer is, hogy szeretlek, szeretünk, okos vagy és büszke vagyok rád, büszkék vagyunk rád apával!

Balázs jár, fogzik és lassan egy éves!!!

2013.10.01. 13:34 - KisVirag

Nagyon régen nem írtam már... Konkrétan másfél hónapja. Nos, ez alatt az idő alatt túllendültünk a kánikulán szerencsére, Balázs ismét alszik éjjel és nem ébred reggel hatkor, utánoz, önállóan jár, ha akar, eszik darabosat, huncutkodik, mutatja, hogyan telefonálunk (há a hálló helyett), megismeri a családtagokat, csajozik, egész nap magyaráz a saját szavaival (hááá, dededej, tetete, he, eh, pffff, rrrrűűűű, gihhh, bbbbbááá). A bát egyébként mintha a de helyett használná, meg nyomatékosításra.
Újra bukik néha, amit végképp nem tudok hova tenni és talán megint fogzik, de akkora erő van benne, hogy ketten nem tudtuk őt lefogni apaférjjel, hogy bekukkantsunk a szájába.

Ebéd után volt tíz és fél kiló, 77 cm, ennek megfelelően már 80-as ruhákat hord, bár a 80-as nadrágok még nagyok rá picit. Vagy hát mérettől függ.
Megvettük az első pár kinti cipőjét is, bentre a bőrtalpú nagyon nagy találmány, azt nem veszi le a lábáról, a csúszásgátlós zoknit viszont azonnal. Nagy dilemma volt, mert amit ajánlottak, az nagyon drága lett volna és ugye nem tudtuk, mennyire fog akarni kint is mászkálni, tehát nem adtam volna 10-15 ezer forintot egy olyan dologért, amit lehet, csak két hétig használ, kétnaponta tíz percre és következő szezonra kinövi. Aztán ugrott be az outlet. A nyertes egy királykék, velúr, tépőzáras adidas cipőcske lett, 4500 pénzért. Nem mindegy. Ráadásul az adidas babacipőket úgy gyártják, hogy a talpbélés könnyen kijön és ahhoz lehet hozzámérni a baba lábát, hogy jó-e rá. Megvan a sarka helye, bejelölték, hol kell lennie az ujjának, nagyon praktikus találmány. (A következő cipője decathlonos lesz tavasszal, azt is kinéztem már, annak sokkal puhább a talpa, mint a sportcipőnek.)
És akkor 11 és fél hónaposan, szeptember 29-én eljutottunk oda, hogy szeretne már csak egyszer aludni napközben (még ez is jó, mert anyukám szerint én egyéves korom után egyszer sem aludtam délután), bár ezt már egy-két hete próbálgatja, szóval alakíthatom át a napirendjét. Az tanácsolták, húzzam el a délelőtti fektetés idejét, nekünk az akkor dél-fél egy lesz, és akkor állítólag hosszabban is fog aludni, meg nem is lesz nyűgös a korábbi alvás időpontjában késő délután, de este mégis le lehet majd tenni. Vannak kétségeim, de mivel errefelé kell haladni, ezért ma elkezdtük a később letevést. Mondjuk Balázs már annyira nagy, hogy ha álmos, kéri az alvós maciját és lefekszik a földre, oldalra fordul, dünnyög magának és elalszik. Bár még nem próbáltam, de tudom, hogy aludna, ha hagynám.
Lenyűgöző egyébként a tudása és még nincs egy éves. Megy. Egyedül. Löki el a kezünket, hogy nem, ne fogjuk az ő kezét, nem, ne segítsünk neki, ő, "ededüj", ahogy hallottuk egy baráti családban a másfél évest, mindent ededüj énénén, csak Balázs még nem beszél, elmutogatja, mit szeretne. Volt, hogy kiektivitizte magát a konyhába a kölesgolyóhoz. Cukorpofa. Ha ebéd közben szomjas, azt is elmutogatja, mutatja a poharát. Ha a sajátját nem látja, akkor másnak a poharát mutogatja, megáll az ész, hogy milyen okos. (Jó, ettől biztosan csak én ájultam el, de akkor is büszke vagyok.)
Formabedobózik, bár még hamar ráun és a tetején belepakol mindent. Akaratos és hisztizik, ha valami nem úgy van, ahogy ő elképzelte (ütögeti a kandallót, lóg a mosógép ajtaján és én elveszem, nem engedem neki rágni a cipőket). Elkezdett felmászni a dolgokra, változatlanul minden érdekli és nagyon kíváncsi, imádja nézni a madarakat, most már lassan csak galambokat, és mindent megkóstol.
A héten büszke voltam rá és magamra is, mert megette pürézés nélkül a főtt rizs-párolt brokkoli-egybefasírt ebédet. Desszertnek pedig tolt rá egy marék földet. Szombaton diófalevelet, ma meg az előétel volt egy döglött molylepke. Hogy honnét, merthogy tegnap porszívóztunk és mostunk fel és minden nap van porszívózás most már, tényleg nem tudom. És nem, nem azért tudja ezeket megenni, mert nem figyelünk rá eléggé, hanem mert villámgyors. A földnél durva volt, mert azt hittem, "csak" füvet evett, erre amikor benyúlok a szájába, érzem az iszapot... Nyolc ujjam körme alatt volt már föld és még mindig volt a szájában - ha nem járunk babaelsősegély tanfolyamon, biztosan bepánikolok, így meg csak utána vert ki a víz...
Váltottunk végre gyerekorvost is - az új messzebb van, szomszéd kerület, apaférj régi gyerekorvosa, sokkal szimpatikusabb, bár a fogzáson ő sem szeretne spatulával segíteni. Szeptember közepén Balázsnak lett egy jó kis torokgyulladása, üvöltve ébredés vagy 20-szor (Panadol után is csak 3 órát bírta nyugodt alvásban szegénykém), elvittem a dokihoz másnap délelőtt. Annyira flegma volt, az asszisztensnő meg annyira seggfej, hogy ha fél órával kevesebbet alszom, biztos sírva fakadok, pedig aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam magam hagyni és nem sírok csak úgy. Naszóval a dokinő megnézte Balázs torkát, torokgyulladás. Mondom, ütögeti a fejét-fülét is. Nem, ez torok. És nyáladzik, nem lehet, hogy a foga is jön? De, lehet. (MEGNÉZNÉD???) De nem nézte meg. Az asszisztens meg már azzal kiakasztott, hogy nem volt szíves segíteni bejutni a rendelőbe a babakocsival (a gyerek közel 12 kiló cuccostul, plusz pelenkázótáska, kabátok, a legegyszerűbb, ha mindent és mindenkit betolok, na, ez neki nem tetszett), aztán beszólt, hogy mivel a babaúszás nem kötelező, ezért az igazolás háromezer forint, most kiadja ingyen, de olvassam el, ki is írták, hogy ezért fizetni kell. Ezt még vagy négyszer elmondta, miközben írta az igazolást, közben ment az anyázás. (Anya, torokgyulladása van. Anya, öltöztesse fel a gyereket! Anya, adjon neki c-vitamint. A te anyád, mégis mennyit?! Mert azt már nem mondta, a c vitaminon meg az van, hogy adagolás az orvos utasítása szerint. Még jó, hogy Bense bácsi miatt tudjuk.)
Szóval mivel nem vizsgálta meg a dokinő Balázst rendesen, bunkók voltak ismét, ezért Péter is alaposan elgondolkodott, mi legyen és az ő régi dokinője ugrott be neki. Azon a héten szabin volt a nő, de a héten beszéltem vele, elvállalt és sajnos jártunk is nála, mert Balázsnak kijött hétfőn a nyolcadik foga, szerdán elkezdett durva mód nyáladzani és csütörtöktől hasmenése van. Péntek reggel hívtam a rendelőt, az új helyen betegrendelésre kaptunk aznapra időpontot (!!!), alig pár percet kellett csak várnunk, alapos volt a vizsgálat és elkeserítő a diagnózis: Manó mind a négy szemfoga megindult.
Azóta sokat nyűgös, hol dagadt a pofija, hol lemegy, hol jól van, hol sír látszólagos ok nélkül, hol alszik, hol nem alszik (és sajnos éjjel nem alszik), a hasmenése csütörtök óta csak átmenetileg javult, úgyhogy holnap délután megint Esztergom és dr. Bense Tamás. Biztos kap megint egy valag vitamint, lehet, lesz ínykaparás is, de ezt a sírást, amiről tudom, hogy nem tudok rajta, neki segíteni, nem szeretném többet hallani. Hosszú tízpercek alatt nyugszik meg és aztán csak hüppög a karomban, utána már azt sem, csak kapkodja a levegőt és néz rám nagy szemekkel, mintha kérne, hogy segítsek, simogatom, ringatom, de jó lenne ennél többet is tenni.
Tegnap voltunk vásárolni délután - Balázst csak letettük a kis cipőcskéjében és bóklászott a sorok között, nagyon kis édes volt. Nagyon büszkék vagyunk rá, és hihetetlen, hogy ennyire erős, fejlett, okos kis legényke lett. Lassan egy éves, készülünk a születésnapjára, tervezünk, szervezünk, gondolkozunk. Nem hittem volna az első hetek, hónapok kilátástalanságában, hogy valaha is kacagni fog a gyermekünk (hogy egyáltalán én fogok tudni nevetni megint), hogy lesznek átaludt éjszakáink, hogy járni fog Balázs, kommunikálni velünk, hogy átölel és puszit ad, ha éppen kedve van, hogy azt fogja enni, amit mi, hogy lefogyok (bár még van tennivaló magammal is), hogy lesznek közös családi programok, hogy nem fogok naponta kétszer sterilizálni, hanem csak lemondóan sóhajtok, ha megint megrágta a gyerek a futócipőmet...
Próbáljuk, próbálom Balázst szóra bírni, néha egy-egy ismételésből értelmes magyar szavakat hoz össze, a neeejjjneeejjninnnniből múltkor például egy egészen tiszta néni lett. Mondom neki, Balázs, mondjad, hogy néni. "Nnnnnyaaaaaa nnnnnnyyyyyyyyya. Nyanya."

Nyaralás babával...

2013.08.16. 17:06 - KisVirag

Az ember élete megváltozik, ha gyereke lesz. Közhely, de nagyon is igaz. Épp ezért nem hiszek a hállivúdi csillivilli képeknek, sztoriknak, mert olyan nincs, hogy minden zökkenőmentes. Esetleg ha az embernek annyi pénze van, hogy szolgálók hada lesi minden kívánságát és legalább négy dadája van, na, akkor, talán.
Szóval hurrá, nyaralunk!

De hogyan is? Nem tesszük félre az óránkat érkezés után. Nem alszunk akár délig is, ha kedvünk szottyan vagy sokáig várost néztünk még éjjel (kivéve persze, ha mondjuk csak tízig adnak reggelit, mert akkor nincs mese, kelni kell, mert reggelizni is kell)... Szóval semmi sokáig alvás, de nincs éjjeli városnézés sem. 
És ezek csak az első blikkre szembetűnő dolgok voltak. Várost nézni nem úgy indultunk el, mint kettesben: kalap / sapka, napszemüveg, fényképezőgép, naptej, víz, valami nasi esetleg és némi pénz / bankkártya. Neeeeeeeeeeeeeeem! Túlélőcsomaggal! Pelenka, popsitörlő, pótcumi, innivaló, pótinnivaló, sapka, kötős sapka, babanaptej, nasi a babának, játék a babának, kaja a babának - mert hátha elalszik vagy elbambulunk és nem érünk vissza etetésre -, másik ruha a babának (kajás és pelusos balesetek miatt), babakocsi, zokni, kiscipő, cumilánc, telefon... Nem Balázs, a zuhanykabin lefolyójának a betétjét nem visszük sétálni. Akkor sem, ha te szedted ki egyedül, nagyon ügyes vagy, de tegyük szépen vissza. Nézd csak, fáradt, már nem is gurul (anya fogja cselesen), tegyük őt vissza szépen aludni, jó? (És ezt eljátszottuk kikukázott kölesgolyóval, megrágott papuccsal, a szőnyeg szélével, anya ruhadarabjaival, apa fényképzőgép állványával is.)
Szerda magasságában Péter meg is állapította, hogy nagyon fáradt és eddig a gyereknek csak egy rabszolgája volt otthon (anya), most meg már kettő is van.

Hogy ne csak a pakolós és cuccos sztori legyen mesélnivaló, Balázs a készülődő őrlőfogai (meg valószínűleg a meleg) miatt elkezdte nem megenni a főzelékét. Még a kocsiban odafelé vasárnap becsókolta, de a tökfőzeléket úgy köpte ki és maszatolta az alap-ikeás etetőszéken, hogy öröm volt nézni. Bár nem látszana rajta, ha pár étkezést kihagyna, úgy voltam vele, hogy azért mégis ennie kell, így evett mortadellás vajaskenyeret a lelkem, aztán meg virslit is. Próbáltam paradicsomot is adni Balázsnak, de ő azt nem eszi meg. Nagyjából pénteken jöttem rá, hogy valószínű a foga és a kánikula miatt is, kizárólag a behűtött gyümölcsös husit eszi meg - almaszósz pulykahússal, körte-alma husival és így tovább... Balázs nagyon élvezte amúgy az etetőszékesdit, viszont résen is kellett lenni, mert a harmadik nap olyan szinten összekente szilvával, hogy Péter csak pislogott és röhögve kérdezte, felgyújtjuk-e inkább a takarítás helyett. (Végül csak letakarítottam, mert anya azért anya...)
A házinéni is megjegyezte, hogy ez a gyerek sosem alszik - végre másnak is feltűnt!!!, nem vagyok ufó! És hogy mennyire igaza volt: kedden és csütörtökön is kimaradt a délutáni alvás. Akkor már sírni tudtam volna én is, annyira fáradt voltam, de a hely szépsége kárpótolt sokmindenért.
Balázsnak nagyon tetszett a tó, a kacsák, a hattyúk, a többi babakocsis és totyogó, na meg szaladgáló gyerek, nagyokat aludt a babakocsiban - amikor hajlandó volt aludni -, visongatva nevetett és kacagott, ha másik gyereket látott, megnézett mindent és mindenkit, minden érdekelte, mindent látni és hallani akart, nagyon tündéri volt.
Amikor eltoltam őt egy kiülős étterem és egy elvivőskávés-fagyis bódé mellett, csak figyelt, aztán elkezdett cuppogni meg nyammogni, meg kellett állni, hogy kekszet adjak neki. (Ugye, hogy kellett az a túlélőcsomag?)
Nagyon édesen ette a kis vajaskenyerét is, mortadellával, mert hát csak úgy üresen a kenyér az micsoda?! Apa sem enné meg úgy. Állandóan pakolt, rámolt, a WC izgatta, a zuhanykabin, a leesett morzsák, amiket két nap múlva talált meg és próbált megkóstolni - pedig takarítottunk közben is rendesen -, mindig próbált megszökni az erkélyajtón. Megtanulta fel- és lekapcsolni a villanyt, próbálta bekacsolni a tűzhelyet is - becsületére szólva tényleg hasonlított a mosógéphez, amit otthon már be tud kapcsolni, ás folyamatosan dádádddddááááázott, meg tettttetttezett. Ha valamit nem értett vagy nem talált, jött az ehh, meg az őőőő, nagyon dumagyuri lett.
Szó se róla, jó volt kimozdulni, de se borozás nem volt - amit felbontottunk egyik este, az két nappal később már pezsgő volt, nem mertünk inni belőle -, se pihenés. Sőt, egészen jó kis lókoszt-nyaralás kerekedett belőle - Balázs elintézte -, mert még étterembe sem tudtunk beülni. Mivel Balázs nem viselkedett éppen szalonképesen ("Ha van nálad kaka, most vágd oda!", csak ő a pürével csinálta), sőt, ha újdonságot látott, képtelenség volt beletalálni a szájába, van is róla videó jóóóó hosszú, tehát az a megoldás, hogy megetetem Babót is az étteremben, nem játszott, ráadásul az alvása egybeesik az ebédidővel (fél 12 és 1 óra között), este meg már fáradtabb, akkor nem szabad hagyni túlpörögni, fürdetés (fél nyolc) után meg már nem visszük ki, mert akkor megintcsak nem alszik el, így maradt az, hogy tényleg önellátóak voltunk az apartmanban.
És ha már apartman: életemben ilyen helyen nem jártam még. A fully equipped (teljesen felszerelt) az a szó legszorosabb értelmében fully is volt, meg equipped is. Mint utóbb kiderült, négycsillagos a hely, de meg is érdemelte. Mosogatógép, hozzá mosogatózselé, kézmosó, törölközők, kádkilépő (zuhanykabin, nnna), teljesen felszerelt konyha, élre vasalt konyharuhákkal, vagy 4 váltás tiszta terítővel, szűrővel a kávéfőzőbe, sóval, borssal, fogpiszkálóval, többféle boros- és koktélospohárral, teljes edénykészlettel, többféle csészével, bögrével... Hajszárítóval, váltás ágyneművel, erkélyen gyertyával, ruhaszárítóval, csipeszekkel - mintha anyámékhoz jöttünk volna! És persze szerencsére renddel és tisztasággal. (Mindenek előtt.)

A szállás linkje itt van: http://www.bled-holiday.com/

Mi az apartement Susnik nr. 2-ben voltunk - az 1. sz. már foglalt volt, pedig onnét lett volna kilátás a tóra és a szigetre az erkélyről, bántam is nagyon, mert egyszer belógtam megnézni, hogy azért mégis mekkorát hazudnak, de semekkorát. A tó tényleg öt perc, a városközpont is, bár fel kell mászni a dombra, minden nagyon közel van és nem megterhelő. Ja, jut eszembe, ha már tó: kétszer körbe is futottam. Kedden és pénteken. Először 50 perc volt a 6 km, aztán meg már csak 40. Megtáltosodtam. De annyira szép volt, hogy nem tudtam volna inkább aludni, pedig a többi kisgyerekes anya - és talán apa is - tudja, hogy minden perc alvás gyémántot ér, főleg, ha a gyerek is alszik még akkor.
A képek magukért beszélnek, nagyon szeretnénk visszamenni még, de nyilván, ha legközelebb ekkora gyerekkel nyaralunk, azt vagy aktív nagyszülői vagy bébiszitteri jelenléttel tesszük. Nekünk is járna a pihenés.
Balázs miatt megérte, sokat fejlődött, önállósodott egy hét alatt, élvezte azt is, hogy apa szinte folyton ott van vele, lehet vele mókázni, mindig van valami új ötlete. Én élveztem, hogy azért nem mindent nekem kell egyedül, mint sima hétköznapokon, meg a reggeli futásokat, a helyet... (Életem első nyaralása, amikor nem híztam egy grammot se, egyébként.) Péter is el tudott menni fotózni egyedül, neki is nyaralás volt így, kicsit foglalkozhatott azzal, ami érdekelte.
És a feketeleves? A hazaút. Balázs ugyanis úgy döntött, kihagyja a szombat délutáni alvását - a héten már harmadszor - és éktelen üvöltésbe kezd Siófoktól. Péternek mondtam, hogy álljon meg, cserélünk, de mondta, ő nem lenne képes még egy órát énekelni hátul Bogyóvárinak, maradjon csak minden szépen úgy, ahogy van. Kínomban már azt sem bántam, ha Balázs szétrágja az évek óta ácsingózott órámnak a szíját, csak maradjon csöndben. Péter pedig egy gyorshajtásos csekket nem bánt volna, csak érjünk haza.
Összességében: szép volt, jó volt, rövid volt, visszamennénk, és nem azért, mert szaranya vagyok, hanem mert úgy érzem, nekünk is jár a pihenés: gyerek nélkül VAGY gyerekfelügyelővel mennénk.

Nyaralni indulás gyerkőccel

2013.08.05. 12:05 - KisVirag

Agyrém, összeveszés, görcsölés, tervezés, szervezés, gondolkodás, hogy mi mivel helyettesíthető, két héttel korábban listaírás, napokkal korábban pakolás, indulás előtt csomagtartó-főpróba (babakocsi, utazóágy, Bőrönd Ödön, na nem a köröndön, hanem az udvaron), útipatika (és annak a beszerzése, szerintem kisebb vagyont hagytunk a patikában, amiből végül SEMMI nem kellett, szokás szerint), a gyerek beteg indulás előtt bő héttel, a gyerek fogzik (durván, 4 jön egyszerre), a gyereknek láza is van indulás előtt hat nappal, a gyereket vizeletmintával kell orvoshoz vinni indulás előtt öt nappal, bébiétel gyár vásárlás, kedvenc játékok válogatása és imádkozás, hogy el tudjunk indulni.

Mert ugye az ember tavasz végén bezsong, keres, lebeszél, foglal, tervez (akkor már majdnem kilenc és fél hónapos lesz, nagyfiú, imádni fogja, talán már mászni is fog, ehet már szinte mindent - vehhhehehheeeee -, könnyebb lesz vele), csak egy dolgot hagy ki a számításból, ha a csemetéje / csemetéi épp nem beteg(ek): a betegséget. Mert úgy senki nem indul nyaralni, hogy már szervezéskor arra gondol, ha beteg lesz a gyerek, mit csinálunk majd. Nem, az ember arra gondol, hogy lazán, félkézzel összedobál pár cuccot, kocsiba vágódik és megy. Na meg arra, hogy biztos nagyobb szervezést igényel, mint kettesben még egy éve, de akkor is, gyakorlott anya leszek már addigra! Némiképp kiábrándító volt ugyan Péterférj, amikor közölte, repülős nyaralásról szó sem lehet addig, amíg a szüleimhez fél napra is teli csomagtartóval járunk... Ünneprontó! Last minute Korfu akkor nem játszik... Úgyhogy Szlovénia, Bled, Budapesttől négy óra negyven percnyi autóútra, lett a nyertes. (www.bled.si Tessék képeket nézegetni, amíg kiválogatom a mieinket.)

De hogy az egésznek ez lesz a vége, azt álmomban sem gondoltam volna. Még két hete azt mondtam: megyünk. Aztán jött Balázs náthája, nemalvása, fel sem tudtuk ébreszteni közben sírása és kezdtem - másfél héttel nyaralás előtt - feltételes módban beszélni arról, hogy megyünk nyaralni. Persze, ha Őfelsége I. Manóvári Maszat Balázs is úgy gondolja. Illetve a rohadt vírusok. 

Szóval hétfő délután Balázs lázas lett, éjjel gyűjtöttünk pisit - pisigyűjtő zacsival!!!, van ilyen is -, kedd reggel irány a doki. A mi örökmozgó, vigyori, nagydumás fiunk meg sem mukkant, amikor a doki elkezdte nyomorgatni. A szeme sem villant, amikor az utolsó metszőfogát kiszedte az orvos egy spatula segítségével. Kicsit fehér is volt a lelkem, bújós, nem is kíváncsiskodott, mondtam, nem az én gyerekem! Erre kiderült, a hasmenése attól volt, hogy a vírus bekerült a tápcsatornába és attól ilyen bújós, hogy elfogyott a kálium a gyerekből. Itassak vele, aztán felélénkül. Úgy is lett. Azóta a gyerek megint nem akar hozzámbújni.

Egyébként legalább 10 listám volt: venni, vinni, tenni, nézni, intézni, írni, gyereknek, magamnak, Péternek, közösen. Mondtam már, hogy agyrém?!

Csütörtökön már kezdtem összepakolni (pedig csak vasárnap indultunk a tervek szerint), akkor kezdtem elhinni, hogy megyünk, de még mindig maradt a feltételes mód. Meg a körömrágás, hogy megyünk-e. Mindenki mondta, hogy menni kell, de nyilván, egy beteg gyerekkel nem indulunk el. 

Nem is tudom, hogy hogyan, de eljutottunk a péntek estéig, aztán a szombat délig és én a kikészített ruháim felét otthonhagytam. Gondolkoztam amúgy nagyon sokat azon, mit ne hozzak, de azon túl, hogy magamnak nem hozok ruhát / sminkcuccot / külön tusfürdőt és sampont, más nem jutott eszembe. Viszont azt is tudom, tudtam, hogy nem akartam, nem akarok topismami lenni. Magyarországon ugyanis - tisztelet a kivételnek - vagy a gyerek néz ki jól, vagy az anya. És én nem akarok ilyen lenni! Jó, nyilván, az ember nem viheti el egy hétre minden ruháját, piperéjét és szépítőszerét, de azért kettő pólóval sem élhet túl egy teljes hetet. Azt már nem is említem, hogy nemcsak Balázsnak, hanem magamnak is duplán kell(ene) ruhát csomagolnom, mert egy-egy etetés után én is disznónak nézek ki...

De aztán a véges csomagtér győzött és a ruháim fele maradt otthon. Péter leszavazta, hogy vegyünk valami uniszex tusfürdőt, a botmixer is kell Balázsnak uzsira (mármint pürésíteni), így MINDEN jött velünk, amit felírtam.
Azt írni is felesleges, hogy Balázs az indulás előtti este és éjjel nem aludt, ezért én is csak négy órát, kapott panadolt is, de talán nekem is kellett volna... Hatkor keltem, hogy pékségbe menjek, friss gyümölcsért és még pakoljak, szendvicset gyártsak, még mindent átnézzek, végigvegyem a listáimat és így tovább.

Péter közölte, amikor becsomagolt mindent a kocsiba, hogy "én egy rohadt tetrisz-bajnok vagyok!" és tényleg megérdemelte a címet. Persze Balázs akkor tette tele a pelust, amikor a pelusozós cuccok becsomagolva, a kukánk pedig - későbbi kirakás céljából - a szomszédban volt. Amint elindultunk, elaludt és szerencsére aludt is sokáig, majdnem a határig. Épp akkor ébredt, amikor mondtam, nekem most már pisilni kell, meg szlovén matricát venni, mert minnyá átérünk. Kicsit volt csak nyűgös, utána is jól elvolt velem hátul, aztán menetrendszerűen háromnegyed négykor megint elaludt.

Amennyire féltem az utazástól, annyira eszményien sikerült! A fele, mert még haza is kell menni, de akkor is!!!

Épp etetésre értünk a szállásra, a házinéni nagyon aranyos, jó fej volt, nyugdíjas ápolónő, mint megtudtam, az apartman négy csillagos - és annyira felszerelt, mint egy fullos háztartás, szóval tényleg négy volt az a négy, hála istennek, tiszta is volt, Balázs mehetett azonnal mászni. Még etetőszéket és járókát is kaptunk, de a járóka nem kellett - egyrészt hoztunk sajátot, másrészt meg ki tudja, hányan rágták már meg Balázs előtt...

Balázs élvezte, imádta az új konyhát, az etetőszéket, aztán a rövid sétát a tóparton - ki kellett pakolni, mert aztán fürdetés jött -, kacagott, nézegette a csajokat. De nem ám kiscsajokat, hanem mutatós, felnőtt nőket! Az egyik még vissza is fordult, de röhögött, a pasija is. Meg mi is.

És a csattanó, ha már minden ilyen jól sikerült, leszámítva, hogy indulásig megőszültem?

Balázst megfürdettük, megetettük, még szaladgálhatott egy kicsit - persze azonnal beilleszkedett: elkezdte csapkodni a szekrényajtókat, húzkodni a fiókokat, a terítőt és kipakolta a pótágyneműt - és egyszercsak visszajött egy adag brokkolifőzelék. Semmi gond, anya takarít, végülis gyerekkel nem nyaralás a nyaralás, a gyerek nincs takarékon nyaralás alatt. Feltörlöm zsepivel, csomagolom össze a zsepit és valami piros benne. PIROS?! A brokkoliban??? Péééééééééééééteeeeeeeer!!! Már azon gondolkoztunk, hogy azonnal indulunk is haza, de mondtam, várjunk, bordó lesz-e a zsepi, amikor is bevillant valami és hangosan röhögve dobtam ki a kukába a cuccot.
- Péter, tudod, hogy mi ez?
- Micsoda?
- Hát a piros!
- Nem...
- A dinnye.

Ugyanis Balázsnak bevezettük a dinnyét indulásig és uzsonnára után kapott még jófajta magyar dinnyét is.

Babaúszás és a közelgő hét hónapos kor

2013.05.22. 20:58 - KisVirag

Balázs életében először uszodában járt.

Manóvári Produkciós kisBalázs megkapta az első csomag úszópelenkáját, apaférjnek előkotortuk az úszósapkáját (szülők szigorúan csak abban mehetnek a vízbe, hehhehehehhe, én nem megyek be!!!) és irány az uszoda!
Nagyon féltünk, hogy mi lesz, milyen lesz, Balázs mennyit fog sírni, még soha nem volt ennyi vízben - kivéve a pocakomat persze -, szóval izgultunk. Annál is inkább, mert van négy búvár a családban, meg szinte mindenki vízimádó, szóval nagyon gondolkoztunk, hogy is lesz ez.
Regisztrálni kellett, leadni a kitöltött adatlapot és az orvosi igazolást, hogy Balázsnak sem keringési, sem légzőszervi betegsége nincsen, aztán be is engedtek. Bérletet nem vettünk előre, megbeszéltük Péterrel, hogy ha Balázs üvölt, akkor kettő, max. 3 órát próbálunk meg vele, de nem forszírozzuk azt, ami nem tetszik neki.
Balázs már az öltözőbe lépve, a többi babát meglátva nagyon élénk lett, járt keze-lába, ugrált örömében, hogy mármegintmennyigyerek!!!, jajjdejóóóóóó!!!!, nagyon kis édes volt.

A mi csoportunkban összesen három baba volt, Balázzsal együtt, szóval tudott Péterrel és Balázzsal foglalkozni sokat az oktató nő. Elmondta az elején, hogy tesitanár - hát, istenem, ha nem mondja, három perc után is rájövök. Annyira tipikusan pedagógusosan viselkedett (és az általam ismert és szeretett pedagógusok most ezen ne sértődjenek meg, mert nem rossz értelemben írom), hogy standup előadást lehetett volna rá építeni. Viszont Balázzsal jól bánt és ez volt a lényeg.
Volt többféle gyakorlat, víz alá merítés, háton lebegtetés, úsztatás... Ugyanis négy csoportra osztva tanulnak a lurkók, mi persze a nyuszicsoportba, azaz a legeslegkezdőbbek közé kerültünk. Ha Balázs teljesíti a merülést, lebegést és egyebeket majd öt perc alatt bőgés nélkül, akkor mehet a nagyobb nyuszik közé. Ha egyáltalán.
Balázs élvezettel nézelődött, bár a hangzavar kicsit sok volt még nekem is, csapkodta és taposta végig a vizet, röhögött és nem lepődött meg, amikor víz alá került. Aztán elkezdett nyűgösködni, közel 20 perc után, akkor még meg tudtuk nyugtatni, de szűk 30 perc után ki akarta próbálni az uszoda akusztikáját és annyira tetszett neki, hogy abba sem hagyta a kiabálást tíz percig. Próbálták őt a vízben megnyugatatni, nem ment, aztán én is kint a parton, de óriási sóhajtások közepette is hüppögött percekig, bár nem rendes hüppögés volt, de nem is csuklás, szóval néha-néha megrázkódott még picit, nagyon sajnáltam őt.
Kérdezte az oktató, miért nem mentünk korábban, aztán mondtuk, hogy volt egy középfül gyulladása, ami 3 hétig tartott, aztán a fogzás, meg a napirendje sem engedte volna meg. Merthogy úgy kell vinni, hogy az etetés óta teljen el másfél óra és ne a legnagyobb alvásidőben. Balázs eszik reggel héttől, aztán tíztől, 13 órától, 17 órától és 8 körül este. Elaludni fél 11 és fél 12 között szokott, délután fél négy és fél öt között. Aztán végül a délutánt választottuk, de a végére nagyon elege lett belőle, de jobb időpont ennél nincs.
Megyünk jövő héten is mindenképpen, ez vitán felül áll. Tipikusan megszokik vagy megszökik felállás, de ha Balázsnak nem tetszik, akkor tényleg nem szeretnénk őt erőszakkal hordani, csak azért, mert ez most "trendi". Úszni úgysem itt tanul meg, csak nem fog félni a víztől, ami már nagy előrelépés, meg persze jó neki, hogy szabadabban tud mozogni, mint szárazföldön.

Ami nagyon szimpi a programban, hogy a gyerekkel két felnőtt mehet be a vízbe, viszont akármennyi rokony nézheti őt a partról.

Balázs pedig a következő mutatványokat tanulta meg, amióta nem írtam:

- Vigyorog, ész és vég nélkül, ha jó kedve van.
- Huncutkodik és kuncog hozzá, leginkább akkor, ha nem figyelek rá, háttal állok neki a konyhában, e-mailt írok, ilyesmi. Magára húzta pl. a játszószőnyeget és elkezdett hangosan kuncogni alatta, majd amikor kérdeztem, hol van, szépen leszedte magáról és még jobban nevetett; a konyhában pedig az előkéje mögé bújt el.
- Megismeri és kiválasztja a játékait, leginkább a kisautót (PASI!).
- Megismeri a rokonokat.
- Imádja a társaságot, az új embereket, a többi babát, a leveleket a fán, főleg, ha fúj a szél.
- Megfordul hasról hátra és vissza a 6-18 hós hálózsákban is, továbbá megfordul a kiságyban is: feje a lába helyén és vigyorog ránk ezerrel.
- Gyorsan tanul, tanulékony: Péter övével játszott két este fürdetéskör, majd harmadik este is kereste, de Péteren nem volt öv. Matatott a nadrágon, húzkodta, nézegette, édes volt.
- Gurulva és tolatva bárhova elközlekedik most már, de kedvence minden hely, ahová be lehet szorulni, majd hangosan kiabálva lehet rajta méltatlankodni: az asztal alatt, a kanapé alatt, a kanapé és a radiátor között, a radiátor alatt.
- Mivel közlekedik, ezért vannak sérülései is, hiába figyelünk rá, meg szokta találni az asztal lábát, az ajtót és a kis mafla meg is nézi túl közelről is akár.
- Próbál rugózni a lábain, ha hason van, rúgkapál állandóan, ha felemeljük és néha sikerül négykézlábra is állnia.
- Egyre szebben tartja magát ülve, ha felhúzzuk a kezénél fogva - ki szokta követelni, mielőtt bárki kioktat. Ha nem mi húzzuk fel, akkor felkönyököl, szóval  inkább tartjuk és kontrolláljuk.
- Ha meztelen, akkor is pasis dolgot művel: megnézi, megvan-e még a fütyije. Azonnal, amint lekerül róla a pelenka. A helyzetemet nehezíti, hogy egy nap 3-4 alkalommal cserélek kakás pelust, nagyon résen kell lennem.
- És imád csajozni, ez nem változott! Ahogy látom, érzéke is van hozzá, először csak figyel, aztán kiköpi a cumit és vigyorog a két alig-fogával, aztán félrenéz, majd vissza és megint vigyor.
- Jön két újabb foga, nagyon durván, a két felső, de nem a metsző, hanem a kettesek. Viccesen fog kinézni, ha kibújnak. Már nagyon közel vannak a kibújáshoz, Balázs nem is alszik éjjel, csak nyűglődik, sír, nyöszörög, nagyon sajnálom őt egyébként és úúúúgy segítenék neki!
- Kezd rámolni és ha nem engedjük neki / elvesszük tőle a papírokat, reklamál. Kezdi érdekelni a fiók is, ütögeti és húzkodja a gombját, most meg megtámadta az egyik szobanövényemet.
- És persze továbbra is a világ legszebb, legokosabb és legügyesebb fiúbabája.

Az első fél év...

2013.05.06. 16:45 - KisVirag

...régóta készülök megírni ezt a posztot. Régóta gondolkodom rajta, hogyan is fogjak neki.

Manó elmúlt hat hónapos, hurrá! Most már egyre több mindent lehet vele kezdeni, értelmes, napirendje van, eszik sokfélét, nem a hordozóban és nem a mózesben utazik, hanem gyerekülésben (bár 0-18 kg-osban) és a babakocsi sportrészében és egyre inkább értjük egymást. Apaférjjel is összeszoktunk, megvannak a prioritások, a bevált módszerek, ritkultak a veszekedések - azért persze még vannak -, a hormonjaim visszatértek a normális medrükbe és ennyi volt.
Viszont szavakkal nem tudom kifejezni azt a rettegést, amit az első otthon töltött éjjel éreztem, főleg, amikor Balázs kelt, hogy éhes. Ahogy a vizet melegítettem neki a tápszerhez, csak az járt a fejemben, hogy hamar meglegyen, nehogy felébressze apaférjet. És csak most merem elmondani: annyira fáradt és kimerült voltam, hogy nem öt percig forralt vízzel, hanem éppcsak felforralt sima csapvízzel sikerült bekeverni azt a rohadt tápszert a legelső éjszakai kelés alkalmával.
Másnap, amikor rohanni kellett vele az ügyeletre, én némileg szakadt melegítőben bőgtem az orvosi váróban a János Kórházban és a soron következő anya volt olyan rendes, hogy maga elé engedett, persze a jóval utána következő meg beszólt kifelé menet, hogy ők is itt vannak, negyven fokos láza van a gyereknek, talán neki is kijárna az elsőbbség.
Az orvosnál a kötőhártya-diagnózis, majd a másik: sárga a baba, 3 óránként kell kelteni enni.

És az a tündéri kis csomag csak aludt, aludt és aludt nekünk, pedig már fel kellett volna ébrednie - hát ezért.

A sok bőgés, zuhany alatt, telefonba, a mellszívó felett, a mérleg felett - mert nem tudtam szoptatni. A sok próbálkozás, az elpocsékolt pénz a homeós cuccra, moremilk kapszulára, a fohászkodás a mérleg nagy istenéhez - és minden hiába.
A varratszedés, amikor rengeteget kellett várni és anyukámmal maradt itt Balázs. Az első alkalom, hogy otthagytuk őt, otthonhagytuk őt - rohantam haza hozzá.
Aztán az első oltás. ÉN lettem rosszul, Balázs szinte meg sem érezte.
Balázs hasfájása, az esti és a hajnali üvöltések, Balázs első náthája december elején, aztán a légzésfigyelő riasztásai legmélyebb álmunkban, az éjszaka csendjében. Mint kés a húsba, úgy hasított belénk a felismerés: a fiunk nem vesz levegőt! A kálvária a kórházban, aminél minden és bármi jobb lett volna - de legalább tudtunk a refluxról és tudtunk tenni ellene. És persze az is kiderült: nincs komoly baj, sőt!
A majdnem középfül gyulladás, ami három hétig tartott, február végétől március közepéig. Az az éjszakai orrszívás, a döbbenet, a féltés... Állítom, két órát nem aludtam azon az éjen összesen, mert azt hallgattam, Balázs vesz-e levegőt. Be és ki. Be és ki. Be és ki. Csak így tovább, kiscsibe, be és ki. Beszív, kifúj. Beszív, kifúj. A víz alatt is ez a túlélés titka. Beszív, kifúj. Hajrá.
Az első karácsonyunk hármasban, amikor is szenteste öt órakor olyan fáradt voltam, hogy azt éreztem: én nemhogy ünnepelni nem szeretnék, de talán még a melegítőmet sem szeretném átvenni, se zuhanyozni, se semmit, csak hagyjanak aludni. Pihenni legalább. Boldog voltam, hogy ott ül a kisfiam az ölemben, miközben esszük a karácsonyi vacsit, immáron hármasban, de az egész karácsonyból leginkább a boldogság és a fáradtság maradt meg.
Persze mindeközben büszke is voltam - amellett, hogy a világ legnagyobb paramamija lettem / vagyok -, boldog, már amikor kiláttam a fejemből a fáradtságtól és csak akkor kezdtem megnyugvást érezni, amikor komolyabb bajok nélkül teltek a napok, hetek és most már hónapok is.
Amikor Balázs nagyjából átaludta az éjszakát, nekem is az volt az első gondolatom, hogy elromlott a légzésfigyelő. De nem, a hír igaz volt. Aztán meg elromlott az alvókája - mint utóbb kiderült, csak éhes volt -, de most megint eszményi gyerek.
Az első mosolyok, amiket nem én kaptam - fütyiösszetartás volt, mert apukámnak, apaférjnek és a fotós barátunknak jutottak -, és amikkel végre megnyugodtam: nem autista a gyerek! (Hallom is az egyik barátnőm hangját: "te olyan hülye vagy, hogy arra szavak nincsenek! Ez egy gyönyörű, egészséges kisfiú! Megjegyzem, amikor az én gyerekem eszköztárából nemhogy hiányzott a mosoly, de három hónapig egyfolytában üvöltött, akkor én is azt hittem, autista." Persze csípőből válaszoltam neki, hogy ő is olyan hülye, hogy arra szavak nincsenek!)
Aztán néha csak úgy rámnézett kisBalázs és elkezdett kacagni. Elkezdte püfölgetni a kis játékait a pihenőszéken, néha volt szemkontaktus is és erősebb lett a hangja is. Fiús volt, fiús is maradt, cuki kis hurkákkal és óriási étvággyal. Fiús volt a hangja is, az is az maradt és édes volt az is, hogy kettőt tüsszentett mindig egymás után. Egy neki nem volt elég. Emlékszem, hogyan nyögött és sóhajtozott éjszaka, meg mekkorákat nyújtózott - mi meg kuncogtunk rajta. És hogy mennyire kíváncsi volt mindenre. Mondtam is Péternek, hogy rohadtul unatkozhatnak ott bent és rohadtul elegük lehet, abból, hogy összegörnyedve kell lébecolniuk.
Újra megtaláltam azt a tusfürdőt, amivel a kórházban és az első hetekben zuhanyoztam otthon - és teljesen felemás érzések kerítettek hatalmukba. A félelem, természetesen, amit az első napokban éreztem, mert féltem, rettegtem, pedig nem Balázs az első baba, akit láttam. A másik meg a boldogság, illetve csatlakozott még a kimerültség is.

Emlékszem, milyen pánikba esetten próbálkoztam a szoptatással, a tejszaporítással - bármit megtettem és bevettem volna az elején. Emlékszem, később, amikor Balázs egy kicsit nagyobb volt és rohadtul nem akart 30-40 percet dolgozni 40 ml tejért, és kiabált, zokogott, tekergőzött, menekült a cici elől, mennyit gondolkoztam, hogy csináljuk-e tovább, ennek van-e így értelme és hogy Balázsnak mi a jobb: üvöltve kapja a tejet, vagy mosolyogva issza a tápszert. Próbálkoztam sokáig, sokmindennel, de egyet biztosan tudok: a következő babánál - mert remélem, lesz - nem fogok sem ennyire, sem ennyi ideig kétségbeesetten próbálkozni. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, kész. És persze aztán az is kissé groteszk volt, hogy amikor meg már nem szoptattam, akkor persze nekem nem apadt el a tejem 5-6 nap alatt, mint a szerencsésebbeknek. Ömlött a tej, csöpögött, feszített, újra fejnem kellett (!!!) és néztem kétségbeesetten Péterre, hogy akkor ez most mi. A végén napi egy alkalommal kapott Balázs már csak tejet, mégis több mint három hétig tartott, hogy a tejem észrevegye: nincs már rá szükség. (Bezzeg amikor kellett volna...!)
Emlékszem, mennyire felháborított már tavaly nyáron is a védőnői anyázás, aztán a gyerekorvosi csak fokozta az ellenszenvemet - és Péterét is, mert addig szerintem nem is nagyon hitte el, hogy ilyen van. Baromira ki tudok akadni rajta még most is - mennyibe telne belenézni a kartonba?! Mindenhol ott van a nevem, nélkülem Balázst nem lehet azonosítani és nem Péterné vagyok, hanem dottóre Virág. Hát akkor most miért nem lehet szépen felolvasni a kis nevemet?!
Emlékszem, mennyi ideig mostam kényszeresen a kezemet, még akár gyerekkel a karomon is. Meg hogy tudtam pisilni, tápszert készíteni, enni, mosogatni... stb. úgy is, hogy Balázs közben szopizott, illetve próbált szopizni. Emlékszem, hogy minden nap új reményekkel telve keltem, aztán ha a mérleg a reggeli (nem hajnali) első kajálásnál 0-t mutatott, akkor összeomlottam és spontán sírógörcsöt kaptam.

És emlékszem, mindenki mondta, hogy élvezzem ki ezt az időszakot - nos, én rettegve semmit nem tudok élvezni (nem is szeretem a horrorfilmeket, sőt, én rosszakat álmodok tőlük akár napokig is, szóval nem nézek horrort).

A migrénes roham, amikor ügyeletet hívtunk hozzám. Balázs alig múlt két hetes és én én némi fájdalomcsillapító koktélért szívesen sutba vágtam volna a szoptatást akár egy egész életre. Vannak helyzetek, amikor nincs választási lehetőség, vagy gondolkodási idő, de az ügyeletes orvos nem volt hajlandó foglalkozni velem. Szoptatok? Igen. Vállat vont, ment a dolgára. Én meg maradtam a fájdalommal. Meg Balázzsal.
Az első standup előadás, amikor a szüleim vigyáztak Balázsra - ő persze aludt, vagy hát majdnem az egészet átaludta, de alig tudott Péter visszatartani attól, hogy hazatelefonáljak, sőt, szívem szerint folyamatos telefonkapcsolatot tartottam volna a szüleimmel.
Az első út a boltig autóval, egyedül, szülés után - akkor döbbentem rá, hogy négy hete nem is vezettem és az első bevásárlás a babakocsival. Az első kirándulás a Kopaszi gáton, az első séta Balázzsal és Péterrel, aztán az első séta csak Balázzsal. Az első buszozás, az első autózás, amikor csak ketten mentünk. És a teli csomagtartó - amíg élek, nem felejtem el. Még a mérleget is vittük fél napra is, hogy tudjam, mennyi tejet gyűjtött össze és mennyi tápszer kell még neki.
Az öröm, hogy elkezdtem fogyni szülés után, lement hat kiló, majd kétnaponta még fél-fél, amíg már csak hat kiló maradt, majd szépen visszajött kettő és fél, hála a rengeteg husi-krumplinak és kenyérrel elfogyasztott húslevesnek. Ja, persze, és azt is hittem, hogy húsleves-mérgezést fogok kapni. Utólag vicces, de akkor, ott, azt hittem, minimum keresztre feszít a La Leche Liga, ha nem próbálok meg mindent megtenni a szoptatás és a hasfájás elkerülése érdekében.
És aztán a büszkeségek. Mosolyog! De hogy mosolyog! Milyen picike! Milyen gyorsan nő. Milyen szép a pofija. Milyen szépek a szemei. Elkapta a zümit. Beszélget. Van humorérzéke! És ahogy szépen magától beállt a napirendje, ahogy ő alakította úgy a dolgokat, ahogy kedvére való volt.
Most már eljutottam odáig is, hogy tényleg elhiggyem: a nappali alvás nem függ össze az éjszakaival, és nem is keltegetem Manót. Ő tudja, ő érzi - persze néha még mindig küzd az elalvás ellen, de mostanra egész jó kis csapat lettem, merem állítani.
Ha Péterapaférj, anyukám, a húgom,az egész családom, Péter szülei és testvérei, Zsuzsi és Bogi barátnőm nem állnak mellettem, ha nem ismerkedem meg a "szomszéd" kismamával, ha Emőke és Zsolti nem jönnek látogatni, ha Emma és a húga nem tartják bennem a lelket az első pár napban, én tuti falnak megyek. Ha Péter nem segítene ennyit, ha nem támogatna mindenben, ha nem lennének azonosak a nevelési elveink, akkor is sokkal nehezebb lenne.

Balázs pedig eszményi gyerek, most már le merem írni. Nem sír, csak ha komoly baja van. Ő veszekszik, beszélget, pöröl, de a sírásnak alapos oka van. Nyugodt és ezért nem tudok eléggé hálát adni istennek, hogy Péter nyugodt alaptermészetét örökölte.

Abban is Péterre ütött, hogy folyton csak menne, menne, menne és abban is, hogy minden más érdekesebb, mint a leghangosabb, legcsillogóbb, legdrágább, leginkább készségfejlesztő játék. A fakanál. A palack. A műanyag doboz. Anya bögréje. A táska füle. A saját füle. Anya haja. Apa nyaklánca. Az aszal lába. A pihenőszék váza. A szemét. És minden, amit anya, apa, vagy bárki eszik-iszik. Tudja, hogy étel és tudja, hogy neki AZ KELL! Nagyon remélem, hogy megmarad az étvágya, bár ha Péterre ütött ebben is, akkor állítólag cudar idők várnak ránk, mert Péter ozmózissal / fotoszintetizálva / nagypapa által előadott varieté-műsor következtében eltátott szájba csempészett pár falattal élte túl élete első éveit.

Balázs következő héten hét hónapos lesz, nekem közeleg a születésnapom, persze a 18. továbbra is és majd 20 év múlva is azt mondom, én "mindig óta" 18 vagyok - istenem, mennyire más volt, amikor még csak a pocakban volt!!!

És még valami: lehet várni, lehet készülni, lehet tanfolyamokat venni, lehet fejben eldönteni dolgokat. De soha, soha nem lehet arra igazán felkészülni, milyen lesz szülőnek lenni. Soha senkiért nem érzett az ember még ekkora féltést. Soha nem volt részünk még ekkora alvás-megvonásban - én azért végigcsináltam pár jogi karos vizsgaidőszakot, egy záróvizsga időszakot és három szakvizsgát - és soha senki nem traktált még ennyi, egymásnak homlokegyenest ellentétes információval. És soha, de soha nem múlott még ennyire rajtunk egy ember élete. És soha nem volt olyan munkánk még, amiből ennyire nincs kiszállás. (Illetve az én agyam dolgozott hétvégén, éjjel is - ezért volt az, hogy 4-5 hetente átaludtam a vasárnapot és / vagy előtte szombaton le kellett menni bút felejteni / bulizni.)

Épp kérdezte a nőgyógyászom, hogy mi jobb: anyának lenni vagy dolgozni. Mondtam, hogy a munka azért volt jó, mert ott legalább néha volt egy kis szünet. Itt nincs megállás, viszont a főnök nem idióta - csak önfejű, de alakítható.

És a záró gondolat: igaz, hogy Balázs elmúlt már fél éves, amikor megesett velünk az első anyák napja igazán hármasban. Orgonát hozott nekem a nagyfiú, itt illatozik a fejem felett. Abban az étteremben ebédeltünk, ahol a lagzink is volt Visegrádon (www.nagyvillam.hu) és bár kellettek a szüleim, a húgomék és Péter is a viszonylag nyugodtan elköltött ebédhez, Balázs fantasztikusan jól viselte, sőt, szerintem még élvezte is a teltháznál is teltebb házat.

Még egyszer köszönöm mindenkinek, azoknak is, akiket esetleg nem említettem név szerint, na meg az "elvtársaimnak is" Dórinak, Vikinek, Magdinak, hogy veszik a fáradtságot és rám is szánnak néha időt, megvitatni az anyaság dolgait.

A fő tanulság? Az is van. Arra jöttem rá, hogy a sok-sok elv, irányvonal, ajánlás, orvosi álláspont, gyerekfejlődési mizéria között, hogy ha nagyjából tiszta a gyerek (a kakát úgysem lehet tökéletesen levakarni a popsijáról, hiperszuper törlőkendő ide vagy oda), nagyjából tiszta ruha van rajta (úgyis az ünnepelőset hányja össze répával / paradicsommal, bár akkor már fél napja nem is evett színeset), nem éhes (tejtől, tápszertől, főzeléktől, harmadik gyereknél a kutyakajától), nem szomjas (víz kontra gyümölcslé és cukros tea) és viszonylag rendszeresen alszik (vannak "hippi-anyák", akik bírják napirend nélkül), na meg nem törsz a gyerek életére: JÓ ANYA VAGY!

Április 4. óta...

2013.04.25. 09:11 - KisVirag

Most néztem, hogy az utolsó bejegyzésem - amit még nem is publikáltam - április 4-én íródott. Hajjajjj... Akkor még tél volt, öt és fél hónapos volt Manó, most meg már elmúlt fél éves, fogzik, többet alszik nappal, a tavaszban jövünk-megyünk, Balázs élvezi, Balázs izgága, kíváncsi, vigyori, kacagós, humorérzéke van, huncut, csajozik, kettes tápszert eszik újabban és én fogytam egy csomót (közel hat kilót már), kicserélve érzem magam, csak...
...csak az éjszakák ne lennének.

Tudom, hogy normális, hogy a gyerek akár 10-15-ször is felébred egy éjjel. Tudtam, hogy ez ilyen is lehet akár. Tudtam, hogy én imádok aludni és hogy ezt nehezen fogom viselni. De hogy zombik leszünk mindketten apaférjjel, na azt már nem...
És ugye ott hagytam abba, hogy még mindig van lejjebb... Ahol abbahagytam, az a húsvét előtti hét volt, március 26-a, amikor is nem jutottunk el babás jógára a hó miatt.

A szerda és a csütörtök pedig utána mééééég sokkal szarabb volt, amit nem hittem, de persze mindig van lejjebb... Ezt az egyet megtanultam ügyvédjelöltként: mindig van lejjebb és mindig akkor van lejjebb, amikor az ember azt hinné, ezt már nem lehet fokozni.
Fáradtságtól remegés, idegeskedés, Balázs fogzik, Balázs nem eszik, Balázs nyűgös, Balázzsal valami nem stimmel. Balázs nem alszik, a kiegyensúlyozott Balázs sokat sír, üvölt, nyüszög (jobb szót tényleg nem tudok már rá, pedig a saját gyerekem), Balázs nem alszik éjjel. Ettől valami elképesztő tudatállapotba kerültem, sokkal rosszabb volt, mint az elején. Vagy már megszépítette az idő az első napok-hetek emlékét.

Hogy hogy evickéltünk el húsvétig, nem tudom, de Balázs péntekről szombatra hajnalban több mint két órán át szórakoztatott minket, nem aludt az istennek se. Húsvétkor szombaton a szüleimnél voltunk, ottalvós estével, aztán jött az alábbi műsor.

Balázs este 8 előtt már nyűgös volt, gyors fürdetés, etetés, altatás, amit végigvihogott. Ok, felviszem, próbálom letenni. (Csak a szüleimnél jutott eszünkbe, hogy a légzésfigyelő otthon maradt, mindenki bepezsgőzve, bár én csak kicsit. Hála istennek az egyik barátnőm nem lakik onnét messze - a harmadik babájukat várja, ő adott kölcsön légzésfigyelőt, hogy ne kelljen hazajönnie senkinek. Nem mertem volna Balázst a reflux-szal és a riasztások után légzésfigyelő nélkül altatni éjjel.) Balázs 9 előtt egy kicsivel végre megnyugodott, félálomban letettem a kiságyba és mint egy tökéletes időzítőkapcsoló, abban a szentséges (szentségtelen) pillanatban, amint a kiságy popót ért, megszólaltak a harangok. Balázs szemei kipattantak, vigyorogva énekelt a harangszóval és újabb negyed órára játszani kellett őt hagyni. Ezt még egyszer eljátszottuk a haranggal, bár akkor már feküdt, de épp akkor aludt el, a kezei "olvadtak" lefelé maga mellé, a szemét többet nem nyitotta ki és amint ágyat értek a kis mancsai, megint: báng-báng-ti-ding-báng... Megint énekelés, megint vigyor. A harmadiknál már csak próbálta nyitni a szemét, fókuszálni nem tudott, elaludt. Mentünk mi is 10 után egy kicsivel, aztán hajnali kettőtől fél ötig (fél hatig - óraátállítás) voltunk fent. Balázs hol bőgött, hol röhögött, hol énekelt, hol játszani akart, persze kifolyt a pisi is a pelusból, komplett átöltöztetés, aztán Péter úgy altatta el, hogy a mellkasára fektette, mert én a derekammal nem bírtam el a gyereket. Illetve elringattam ölben, el is aludt, de amint le akartam rakni, kipattantak a szemei és bőgött, mintha a templomlépcsőre tettem volna ki.

Persze óóóóóóóóóóriási szélvihar volt, a függönyöket lengette a szobában (!!!), szakadt az eső is, 3 napig kettős fronthatás volt, de már kezdtem azon lenni, hogy Balázsnak nem tetszik a szüleimnél aludni. Pedig muszáj lesz összehaverkodniuk, mert én így kikészülök. Már enni is adtunk a gyereknek, amitől szintén nem volt hajlandó elaludni, de elcsendesedett legalább.

Aztán 8-kor (régi idő szerint 7-kor) megint kelt, hogy éhes, végül 11 előtt kászálódtunk le mindannyian.

Durva volt, az azt megelőző éjjel 2 órát nem aludtunk, utána kettő és felet - ami az átállítás miatt három és fél, így volt, hogy Péterrel a fejünket sem tudtuk felemelni, hogy jól van-e Balázs...

Valahogy túléltük azokat a napokat is, de senkinek nem kívánom. Április elseje húsvéthétfő, voltam délután a parkban futni, de a Pilisben még hó volt és hiába sütött a nap, a 12 fokban még nem esett jól...

Április másodikán volt a babás jóga, ami után Balázs aludt 2 órát, de az éjszakai alvásait nem oldotta meg.

Csütörtöktől viszont Balázs átment durván fogzósba. Nem akarta megenni a tápszerét az istennek se. Hűűűűhaa. Az azért baj, mert Balázs sem teát, sem vizet nem iszik, azaz ha ő nem eszi meg a tápszert, akkor vízhez sem jut. Két napig tápszerrel kevertem az őszipürét, aztán már az sem kellett neki mindig. Hol püré kellett, hol tápszer, hol tápszeres püré.

A hétvégét, péntektől vasárnapig a szüleimnél töltöttük Balázzsal ketten, Balázs élvezte a társaságot, én meg élveztem, hogy bambulhatok ki a fejemből. Vasárnap aztán, amikor hazaértünk ketten, Péter még sehol - ő közben barlangászni volt -, Balázst letettem a szőnyegre és szépen lassan körülnézett: áhá, otthon vagyunk. Áhá, itt van minden. DE! Hol vannak a hódolók??? Mivel akkor is pocsék idő volt még, nagykabátos-csizmás, vettem magamnak kondibérletet (futáshoz), folytattam a heti 4 alkalmas futásos szériámat.

Péter egyébként nagyon támogat ebben, meg a diétámban is. Amúgy nagy szemekkel szoktam nézni, hogy fonottkalácsot eszik, hogy este fél 11-kor rakott krumplit, este 9-kor pizzát rendel... De van eredménye és látszik és érzem és a futás rengeteget számít, hogy bírjam szuflával az éjszakákat, meg Balázs mellett a nappalokat is, mert a drágánk naponta kétszer egy órát alszik napközben is csak.

Mivel Balázs továbbra is hol evett, hol nem és féltem, hogy kiszárad - a csecsemők 4-6 óra alatt ki tudnak száradni -, ezért április 9-én elvittem őt a dokinőhöz. Akkor már egy foga kint volt, a maradék 3 állítólag egyszerre jött és nagyon könyörögtem valami hatékony fájdalomcsillapítóért, de citromfüves párologtatás meg "majd elmlúlik" és "majd eszik, ha éhes", "majd iszik, ha szomjas" válaszokat kaptam. Sőt, kicsit lekezelően mondta a dokinő az asszisztensnek, hogy á, semmi gond, anya csak aggódik, mert a gyerek fogzik és nem eszik. (Na jó, de ha a nem eszik nem isziket is jelent?!) Ja, és semmilyen receptes fájdalomcsillapítót nem kaptunk a három egyszerre növő metszőfogra. (Ölni tudtam volna azért, hogy megkönnyítsem a fiunk fogzását, morfiummal, mákteával, bármivel, csak ne sírjon szegény olyan keservesen.)

Még egy hét így??? Ja, és az is teljesen normális, hogy egy éjjel 8-15 alkalommal kel a gyerek. (Őőő, gariban nem lehet éjjel alvósra kicserélni???)

Aztán két nap elteltével, amikor is agyaltam azon, leizzadtam etetésekkor, kekszes gyümölcspürét törölgettem a felső szekrényről is, túlvoltam néhány végigüvöltött etetésen, akkor jött az isteni szikra: beszélek az én régi gyerekorvosommal. Szaktekintély. Interjúvolják úton-útfélen. Klasszikus gyerekorvos, mindenkinek ilyennek kéne lennie. Imádtuk, imádjuk.

Ő mondta, hogy ilyen nincs, ha nem eszik-nem iszik a fogzástól, egy spatulával meg két kézzel lehet rajta segíteni. Homeós bogyó és ha nem oldódik meg a dolog, akkor hívjam fel, ad időpontot. Még egy hetet próbáltam Balázzsal, de hol evett, hol nem evett, hol ez kellett neki, hol az.

Nagy nehezen elevickéltünk április 15-ig, akkor kértem időpontot az én régi orvosomhoz, kedden megint a jóga helyett mehettünk dokihoz. Április 16-a volt A NAP - az a nap is, amikor kisBalázs fél éves lett.

Amint azóta kiderült, az én gyerekkori gyerekorvosomat aranyba kéne foglalni. Kérdezte, mit eszik Balázs. Mondtam, erre összenéztek az asszisztenssel, hogy NULLÁS tápszert? Mondom, igen, én kértem tejberizspép receptet is, meg kérdeztem, nem lehetne-e másik tápot (az anyai ösztön, ehh...), de a mi orvosunk azt mondta, egy éves koráig eheti ezt a tápot. Azonnal kaptam is a két doboz 2-eset, mert a 0-s 4 kg-ig, az 1-es 6-7 kg-ig jó és mivel Balázs közel 9 kiló, ezért nem jó már neki a nullás. Már ekkor a földön volt az állam...

Továbbá kaptunk még Noraizé kúpot - kértem Germicidet, de arra azt mondta, azt nem szívesen ad, mert elfedi a tüneteket, volt átfúródott vakbeles kis páciense. Nem vették észre, hogy nagy a baj, mert tele volt germiciddel. Jó, akkor azt ne. De azonnal kettő Noraizét írt fel. Meg a homeós bogyók: Borax 9CH napi 3x5, Chamomilla 9CH napi 1x5, este. Itatni nem kell Balázst, majd iszik, ha szomjas lesz, a püré is elég neki. Normális, hogy egy éjjel akár 15-ször is felébred, de hagyjuk sírni, 3 éjszaka alatt leszokik róla. Viszont úgy kell etetni, hogy hajnalban / reggel táp, tízóraira gyümölcspüré, ebédre főzelék, délután gyümölcspüré, este tápos főzelék. (Először főzelék van, aztán táp, nem kanalazok én annyit.)

Egy hónap múlva vissza kell menni, illetve azt mondta a doki, hogy ránézne - nyilván visszaviszem. Jelzem, 3.500,- Ft volt a magánrendelés, de azóta csend van éjszaka. 1-3 keléssel megússzuk és inkább késő hajnali / kora reggeli kelések vannak, nem éjfél meg fél egy, meg negyed kettő és így tovább, 1-2 óránként, akár többször is. Igaz, hogy kint alszunk a nappaliban, szerintem kevésbé zavarjuk egymást, de egyet aludtunk már azóta bent is próbaképpen és azon túl, hogy mi sűrűn ébredtünk, Balázs aludt, mint a bunda.

A jóidővel megérkezett az is végre, hogy mi is többet vagyunk kint, szellőztetünk, Balázson kevesebb ruha van, könnyebb vele elindulni, jönni-menni. Plusz azóta, hogy éjjel alszik rendesen, még kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb - persze ha a fogai is hagyják őt. Élvezi, ha emberek között vagyunk, ha van látnivaló, ha nézelődhet. Egyetlen dolog gátolja még a nézelődésben: még nem tud ülni. Így nem merem feltámasztani őt a babakocsi sportrészében, amiért reklamál is rendesen, de nem akarom őt úgy ültetni, hogy egyedül még nem képes rá. Hihetetlenül vigyori továbbra is, már látszik kacagásnál a két alsó kis foga - az egyik kisebb, mint a másik, de már látszanak!

Kiszámoltam, hogy ha csak bébiételt kap, akkor az egy hónapban mekkora költséggel jár, úgyhogy elkezdtem neki főzni. Persze vagy importzöldség és -gyümölcs van, vagy semmilyen, illetve csak elvétve néhány, úgyhogy a répa-krumpli-cukkini-cékla (bár céklát még nem kapott) vonal mentén haladunk, de ezek is jól kombinálhatóak. Most kapott már paradicsomot is, abból is tudok olyan konzervet venni, ami hámozott és semmi más nincs benne, csak paradicsom meg víz. Kap már babakekszet is, meg almát. Egész nagy jonagoldokat tüntet el 2 db babakeksszel meg egy kis vízzel összeturmixolva tízóraira, annyi még egy felnőttnek is elég lenne. Épp írtam is, hogy a nagykönyv szerint 150 g püré egy adag a babáknak, Balázsnak meg 250.

Egy szempillantás alatt fordul hasról hátra és hátról hasra, gurul, ha olyanja van, tolat és körbe-karikába mászkál a kis kezein, nagyon édes. És gyors. És minden érdekli, ami nem az ő játéka. Amikor a mosogatógépet pakoltam ki, adnom kellett neki egy fém kiskanalat, addig mondta a magáét nekem. Ha teregetek, kukucs-játékot játszunk a ruhákkal, ha főzök, táncol a fakanál, bár főzni úgy szeretek, hogy ő alszik, illetve apai felügyelet alatt áll. Múltkor a cipőszsákomat kellett megkóstolnia. Rengeteget nyáladzik, beszél, berreg. A legújabb találmánya, hogy letolat a szőnyegről, összenyálazza a parkettét, kézzel szétmacsgálja, megnézi közelről és messziről, majd nyitott szájjal rátapad (igen, sajnos a parkettára, elkezdődött a koszevéses immunerősítés), majd szépen berreg a saját nyálába. Ha nem látom, nem hiszem el.

A függöny a másik nagy isten, moshatom majd a sötétítőket, mert mindegyik nyálas, akárcsak az előszobatükör. Egyéni dekorációs elemekkel bír a házunk.

Azt hiszem, ennyi.

Ja, és Balázs egyre kevésbé baba és egyre inkább kisfiú. Ahogy nézem néha, ahogy elbámul, ahogy vigyorog, ahogy csibészkedik - néha fura, hogy még nem is tud beszélni. És azok a szemek! Péter nem fog örülni, de Maszatnak vannak a világon a legszebb szemei!

Babás jógán jártunk

2013.04.25. 09:09 - KisVirag

Ott hagytam abba, hogy a szerda sem volt sokkal jobb, mint a kedd.

És a csütörtök sem, Balázs továbbra is bojkottálta az éjszakai alvást. A nappali a Viburcol kúppal megoldódni látszik - vagy a mozgásfejlődés miatt alszik többet, vagy rájött, hogy az jó -, de az éjszakák katasztrofálisak.
Megírom majd azt is, a húsvét milyen volt (katasztrófa, vagy tragikomikus, a maga babás módján), de most a babás jóga jön. Merthogy kisBalázs lelkes. Nagyon kevés dologban láttam őt öt és fél hónap alatt ennyire lelkesnek, az egyik ilyen az evés például.
Már múlt hét kedden is szerettem volna menni, de akkor a hó miatt le kellett mondanom - az egy dolog, hogy én tudok vezetni, de hogy más is, afelől - minél többet vezetek - komoly kétségeim vannak.

Már délelőtt összerámoltam mindent, vagy legalábbis igyekeztem összerámolni. Mondták, vigyek takarót és valami kedvenc kisállatkát / játékot, ha esetleg unatkozna Bogyóka. Eléggé hülye helyen van a jógastúdió, mármint nehéz kocsival megközelíteni és parkolóhelyet vadászni, de ötödszörre csak beálltam arra a helyre a kombival is (íves az utca, ezt még gyakorolnom kell, khm...) Negyed órával korábban érkeztünk, ahogy kérték a honlapon, a többi baba és mama felől még semmi hír. Öten fértünk volna el, a végén négyen lettünk, minden baba fiú és 5-6 hónapos volt.
Matrac, párna, takaró jár mindenkinek, van öltöző, de a mamák a teremben öltöznek (én úgy mentem, hogy át se kelljen öltöznöm, hátha el kell menekülnöm vele óra közben / a végén). Balázs először csak megfigyelt, pillogott a hátán naaaaaaaaagy szemekkel, nézte az oktatót. Beszkennelte aztán a termet, a többi érkező babát és mamát, majd tíz perc után úgy döntött: elég volt. Hasra fordult, meglátta az egyik falat elfoglaló tükröt és vigyor volt szinte végig. Produkálta magát, mászni próbált, kalimpált, beszélt, vigyorgott és nézte a többi gyereket.

Bevallom, kicsit féltem, hogy hogyan fog viszonyulni a többi gyerekhez, nem fog-e félni vagy üvölteni tőlük (a rohadt hosszú tél miatt nem nagyon jutottunk el a többi babás barátnővel egymáshoz), de vigyorgott rájuk is, amikor meglátta őket, járt keze-lába és próbálta elérni a többieket. Éééédes volt nagyon. Szemmel láthatóan baromira élvezte a dolgot (én, mivel reggel voltam futni és nem sikerült teljesen lenyújtani, annyira nem, de ez más kérdés).
Persze légzéssel kezdtünk, nekem viszont már a ráhangolódásnál megbukott az, hogy én is jógázzam. Balázs gurulva közlekedik, tehát nem tudtam becsukni a szememet és elengedni magam, figyelni kellett őt teljes erőből. Aztán babamasszázs jött, ami azért volt nehéz, mert a forgást élvező lurkókat nehéz háton tartani. Alapjában véve jó volt, de beigazolódott az anyai ösztönöm. Anno azért nem kezdtem el Balázst masszírozni, mert láttam, mennyire utálja, ha próbálom a kis testrészeit pakolgatni.
A babás gyakorlatok tetszettek neki, volt mondókázás, dobálás, emelés, fejre ültetés (mármint a babák a mamák fejére, de Balázs annyira rúgkapált, és nála EZ az alaphelyzet, hogy én csak a mellkasomra ültettem, a fejemre monoklik nélkül nem tudtam volna), majd a végén állva végzendő gyakorlatok, amikor is bandázhattak a babák, közel kellett állnunk egymáshoz. Balázs a szomszéd kisfiú kezecskéjét megfogta, megsimogatta. Aztán persze kezdte volna csapkodni, azt már nem engedtem neki. Még eltörné a feleakkora baba kezét!!!
Összességében Balázsnak nagyon tetszett, miatta megyünk még, ha lesz hely / kedve / ébren lesz akkor. Nekem annyira nem tetszett, mert lehetetlenség az örökmozgó Manóvári Produkciós Balázs mellett csak egy karomat is felemelni, kitartott pózokról nem is beszélve. Nekem még az is megfelelne, ha nem azt mondanák, hogy baba-mama jóga, vagy babás jóga, hanem babatorna vagy babajóga lenne nemes egyszerűséggel. Mondta is az oktató, hogy pont ez az 5-6 hós kor az, amikor a kisebb babáknak szóló csoportba már nem férnek bele, a nagyobbaknak szólóba meg még nem, mivel nem másznak / nem másznak még olyan ügyesen. Vettük észre.
Balázs az óra végére a pörgéstől teljesen elalélt, nyűgös lett, és ez a veszélyesebb nyűgösség, amikor nem hanggal jelzi, hogy itt a vége az ébrenlétnek. Meg is jegyezte az egyik kismama, hogy szerinte nem is nyűgös még Balázs - mondtam neki, ha már szemdörzsölés van, meg fülgyürkörészés, akkor tudom, hogy van még öt percem és utána kitör a vulkán. Mivel minden baba nyűgös lett a végére, nem relaxáltunk - volt viszont intimtorna, még mindig nem barátkoztam meg vele ám -, Balázs pedig kidőlt a kocsiban és aludt közel két órát. Napközben.
Az éjszakai alvása nem oldódott meg a jógától sem, ébredt negyed négykor, aztán negyed öttől közel egy órán át altattuk őt, apaférjjel felváltva.

Majd az segített, hogy Péter bebugyolálta a takarójába a kis kezeivel együtt, ne hadonásszon, rátette a fejét Balázs mellkasára és szuszogott a fülébe. Amikor én ugyanezt csináltam tíz perccel azelőtt, hatástalan volt. (Gonosz vagyok, de nem tudtam megállni, hogy ne mondjam Péternek: akkora orral lehet is szuszogni!)
Összességében: Balázsnak jót tett, hogy kimozdultunk. Balázs élvezte. Balázzsal, ha csak lehet, fogunk is még menni. (Van egy olyan érzésem, hogy Balázs lesz majd az osztály bohóca - nyugodt volt, de irtó mozgékony, hangosan nevetett és beszélgetett. Meg kellett zabálni!) 

Mindenkinek csak ajánlani tudom, a fentieket összegezve. Van ismerősöm, akinél a babás jóga beállította a napirendet és megoldotta az éjszakai alvást is. Egy fecske még nem csinál nyarat, várom a következő alkalmat, meg hogy Balázs akármitől is, de max. 2 ébredéssel és szinte azonnali visszaalvással ússza meg az éjszakákat. (És mi is...)



süti beállítások módosítása